Katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a kormány az ócsai szociális lakóparkot.
Az eredetileg bukott devizahitelesek fogadására indított program ezzel végleg lezárult, holott a kormány tavasszal még a folytatást fontolgatta. Az év végére azonban belátta: nincs tovább – írta a Népszabadság.

A milliárdokból felépített 80 ház felére
akadt a bérlő, a bérlőkereséssel foglalkozó Máltai Szeretetszolgálat
feladata pedig innentől kezdve csak a már ott lakók segítése.
Horváth András, Ócsa alpolgármestere a lapnak elmondta: A beköltözők többsége jól beilleszkedett, minden jelentkező gyereket fel tudtak venni az önkormányzati óvodába, bölcsődébe, iskolába.
Horváth András, Ócsa alpolgármestere a lapnak elmondta: A beköltözők többsége jól beilleszkedett, minden jelentkező gyereket fel tudtak venni az önkormányzati óvodába, bölcsődébe, iskolába.
A városvezető azt is
kiemelte: a kormány, illetve a Belügyminisztérium nem tárgyalt velük, de
még csak nem is értesítette a település vezetőit a program
leállításáról.
Az önkormányzat nem tudja, kik
költözhetnek majd az üres házakba. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat
közreműködésére sem tart már igényt a kormány.
Az ingatlanok a NET
tartalékalapjába kerültek, ám a lap információi szerint nagy a
bizonytalanság: ezeket is meg kell hirdetniük havonta a többi tartalék
ingatlanhoz hasonlatosan, vagy őrizniük kell esetleges katasztrófák
idejére. Az ingatlanok mindenesetre még nem szerepelnek a tartalékalap
listáján.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.