"A magyar népesség fejlődése olyan történelmi utat járt be, amely során
egy kiegyensúlyozott korösszetételű és létszámában alapvetően gyarapodó
népességből fokozatosan elöregedő és lélekszámában fogyó népesség lett –
állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal Népesedési helyzetkép
című anyagában.
A népesség lélekszáma az ország jelenlegi területén
1981-ben érte el maximumát 10 millió 713 ezer fővel, azóta változó
intenzitással ugyan, de folyamatosan csökken, és 2013. január 1-jén 9
millió 909 ezer főt tett ki. Ez harminckét év alatt mintegy 804 ezer
fős, 7,5 százalékos lélekszámcsökkenést jelent"...olvasható a vg.hu portál oldalán !
Jó ma Magyarországon élni?
Feltennénk néhány (költői) kérdést !
Van itt perspektíva?
Pozitív a légkör?
Nincsen irigység?
Nincsen kicsinyesség?
Nincsen provincializmus?
Van elég munkalehetőség?
Van méltányos kereset?
Jobban boldogul a szorgalmas és a tehetséges?
Kulturált a viselkedés?
Tisztelik a magántulajdont?
Van személyes szabadság?
Korrektek a hivatalok és a szolgáltatók?
Jól működik az államigazgatás?
Színvonalas az egészségügy?
Kooperálnak a generációk?
Van önmérséklet?
Felelős a kormány?
Nos hát-a teljesség igénye nélkül- ennyi, és még néhány apróság. Nem érdemes ezt a fogyó magyar dolgot sokat ragozni. Ha majd minden legalább egy kicsit jobb lesz, akkor a szülési kedv is jobb lesz egy kicsit.... arányosan.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.