A bankok tömegesen hárítják -illetve emelik az adók miatt- a díjakat kispénzű szerényebb jövedelmű ügyfeleikre.
Napokon belül tömegesen drágulnak a banki szolgáltatások, a már
augusztus elejétől megemelt tranzakciós illetéket ugyanis a hónap
végétől több bank is érvényesíti a kondícióiban.
Az új teher a
készpénzes tranzakcióknál 6 ezrelék, és nincs felső határa, az
elektronikus műveleteknél pedig 3 ezrelék, de alkalmanként maximum 3
ezer forint. Számos hitelintézetnél ennek megfelelően nőnek majd a
díjak, ami nem különösebben meglepő, hiszen az év elején, a bevezetéskor
is nagyrészt áthárították a bankok az ügyfeleikre az új közterhet.
Van egy bank, ( itt olvashatsz róla!) ahol a gazdagabb ügyfélnek az új nulla forintos számlacsomagja viszont továbbra is ingyenes marad, ha
az ügyfél teljesíti a feltételeket, vagyis legalább 2 millió forintos
átlagos egyenleget tart a banknál. Ha nem teljesül a feltétel, a számla
havidíja szeptembertől 3999 forintra ugrik, ráadásul számlát nyitni sem
olcsó, a meglévő ügyfelek 20 ezer forintért válthatnak erre a
konstrukcióra.
(Így fizetjük ki pisszenés nélkül az adó adójának az adóját.
A koncepció világos. Először: beterelik a jövedelmeket a bankokba. Másodszor: a számlatulajdonosokat arra ösztönzik, hogy készpénz helyett a vásárláskor használjanak bankkártyát. Harmadszor: a többszörösen leadózott jövedelmekből vásárolt árucikkekre kivetik a példátlanul magas, 27%-os ÁFÁT. Negyedszer: bevezetésre kerül az un. tranzakciós illeték. Ötödször: a tranzakciós illetéket folyamatosan emelni kezdik, amit a bank természetesen az ügyfelekre hárít. De nincs itt semmi baj, hiszen még a kifosztás is "nemzeti."-a szerk.)

Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.