A bejelentést követő tíz percben azonosították a rendőrök azt a
telefonálót, aki nyilvános fülkéből hívta fel a hajdúhadházi kapitányság
ügyeletét hétfő délután azzal, hogy bombát robbant a sámsonkerti Fő
utcán – tájékoztatott kedden Vezendi Jánosné rendőrségi szóvivő.
Az alezredes elmondta: a járőrök a fülke közelében egy 10 éves helyi fiút találtak, aki elmondta, ő telefonált és csak viccnek szánta. A gyereket a rendőrök hazavitték a szüleihez.
Kedd délelőtti meghallgatásán az is kiderült, hogy ő volt az, aki április 3-án a hajdúsámsoni iskola robbantásával „viccelődött”
szintén telefonos bejelentés útján. Hozzátette: nagyon megbánta a
történteket. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés miatt indult nyomozás.
Bár a gyermek életkora miatt elkerüli a büntetőjogi felelősségre
vonást, tette nem marad következmények nélkül: a rendőrség értesíti az
illetékes jegyzőt és a gyámhivatalt, ők pedig szükség esetén akár az
intézeti elhelyezését is kezdeményezhetik.
Haon információ.
Szerk;Barta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.