A kérdés költői.
Mindenesetre beszédes adat, hogy hivatalosan is másfél ezer hazai
vállalkozás tudhat ciprusi illetőségű jogi személyt a tulajdonosai
között. Igaz, ez csak töredéke, alig ötöde honfitársaink offshore
kitettségének, mégis legalább 200-300 milliárd forintnyi magyar vagyon
„pihenhet” ciprusi számlákon.
Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét
menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba, hazánk ezzel az
eredménnyel a világon a 12. helyen áll a fejlődő országok sorában – ezt
állítja a Tax Justice Network nevű civil szervezet, amely többéves
kutatás után jelentette meg az első átfogó világjelentést az
adóparadicsomokban lévő magánvagyonokról. John Christensen, a jó útra
tért egykori offshore bankár, a Tax Network igazgatója szerint a
pénzügyi válság éveiben a világ 50 legnagyobb bankja évente 16
százalékkal növelte az ügyfeleik által offshore számlákon elhelyezett
összegeket.
Adataik alapján Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez
képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben
az offshore jelenség miatt, a teljes magyar államadósság két és
félszerese került offshore számlára. Európából senki nem előz meg
bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és
néhány olajország.
A jelentés nemcsak az egyes országok veszteségét
vizsgálta, hanem a nyerteseket is. „A szupergazdagok egyre jobban
elhúznak. Ma a világ összes magánvagyonának mintegy 30 százaléka egy
nagyobb futballstadionnyi ember – 91 ezer fő – kezében van. Ez a
maroknyi elit – amely a világ lakosságának 0,14 százalékát teszi ki –
négyszer annyi pénzzel (44 800 milliárd dollárral) rendelkezik, mint a
többi 6,7 milliárd ember – a világ lakosságának 99,86 százaléka. Ennek a
hatalmas vagyonnak a fele (a szupergazdagok esetében a 70 százaléka)
offshore számlákon van,olvasható a "vasárnapi hírek" portálon.
Szerk; Körtvélyesy V.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.