Nincs is annál bosszantóbb, mint ha valaki behatol
magánszféránkba, például úgy, hogy a távollétünkben megnézi
számítógépünk mappáit, állományait!
Íme egy megoldás, amelyhez még telepíteni sem kell semmit, mivel egy webalkalmazásról van szó.
A Mouselock használatához fel kell lépnünk a hasonló nevű weboldalra,
majd Google-hozzáférésünkkel kell bejelentkeznünk. Ezután
engedélyeznünk kell, hogy a szolgáltatás hozzáférjen levelezőfiókunkhoz
(a későbbiekben látni fogjuk, miért is van szükség erre).
Ezután megjelenik a „jelszóválasztó” ablak, ahol tíz szám közül kell
kiválasztanunk egyet – jól jegyezzük meg, ez lesz a kulcs a géphez. Ezt
követően vigyük az egérkurzort a megjelölt helyre, és kattintsunk. Ebben
a pillanatban életbe lépett a zárolás, ami konkrétabban azt jelenti,
hogy ha valaki megmozdítja az egeret, mert használni akarja a gépet,
akkor előbb át kell verekednie magát a jelszóablakon, azaz meg kell
jelölnie a korábban beállított számot. Erre mindössze 5 másodpercnyi idő
áll rendelkezésre, és a szolgáltatás nem fogadja el a kísérletezgetést.
Ha nem sikerül oldani a zárat, máris kapunk egy értesítést a korábban
megadott e-mail-címre, ez az üzenet tartalmazza, hogy pontosan mikor
akartak hozzányúlni a gépünkhöz, sőt ha van webkameránk, és Chrome
böngészőt használunk, még az illető fényképe is ott lesz az üzenetben. Javaslatunk ezek után, ne légy kíváncsi !
Szerk:Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.