...könnyen lebomlik és olcsóbb, mint a bolti csodaszerek.
A fifikás háziasszonyok a fenti tulajdonságai miatt gyakran
használják a háztartásban arra, hogy vízforralókat, kávéfőzőket, csempét
vagy épp mosógépet vízkőtlenítsenek vele. A Tudatos Vásárló még
2010-ben egy Calgon-reklám kapcsán próbált meg utánajárni annak, vajon
jól teszik-e azok, akik a drága csodaszerek helyett inkább ecettel
tisztítanak.
Akkor több névtelen nyilatkozó szakember is megerősítette, hogy az
ecet megfelelő mennyiségben kiváló vízkőoldó, ráadásul még az
eszközökben sem tesz semmilyen kárt. Az erről szóló cikket elolvashatja,
ha ide kattint.
A szóban forgó reklám ezzel szemben továbbra is állította, hogy a
vízkőoldóként használt ecet tönkreteheti a mosógépet. Mivel a Tudatos
Vásárló évek óta környezetbarát alternatívaként népszerűsíti az ecetet,
ezért felszólította a Calgon hazai forgalmazóját, a Reckitt Benckiser
Kft.-t, hogy igazolja a reklámban elhangzottak valóságtartalmát.
A forgalmazó indoklása nem volt elég megalapozott, ezért a Tudatos
Vásárló csapata megtévesztő reklám gyanújával eljárást kezdeményezett a
Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), ahol több mint másfél év után most döntés született.
Eszerint a GVH megállapította, hogy a Calgon forgalmazója a
fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot
tanúsított, amikor a reklámban valótlan állításokat tett az ecet
mosógépben való használatát illetően. Emiatt végül 15 millió forintos
bírság megfizetésére kötelezte a céget.
A GVH döntés teljes szövege itt olvasható.
Hivatkozás:
Tudatos Vásárló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.