Biztonságot talált a Damu-ügy után Palácsik Tímea Andy Vajna oldalán. Már nyíltan vállalják a kapcsolatot.
Sokáig csupán nyílt titok volt Palácsik Tímea és Andy Vajna szerelme, ám
a világhírű producernek nemrégiben elege lett a titkolózásból, s
nyíltan vállalta kapcsolatát Tímeával.
„Nincs ebben semmi különös –
nyilatkozta az egyik hetilapnak Vajna. – Beleszerettünk egymásba.(Vajna Tímeába,a csaj meg a Vajna pénzébe -a szerk.) Itt
vagyunk, együtt vagyunk, nagyon jól érezzük magunkat.”
Nem indult egyszerűen a szerelem, hiszen Damu Roland erőszakos cselekedete és az azt követő vég nélküli peresekedés alaposan kikészítette a csinos fiatal lányt.
S talán pont Vajna érett, megértő szavaira(meg a pénzére -a szerk.) volt szüksége, aki naponta
többször is felhívta, s kérte, ne csináljon semmi hülyeséget. Tímea a
lapnak elmondta, édesapján kívül ekkor a producer volt az egyetlen, aki
mellette állt. Azóta pedig a sok közös program hatására
elválaszthatatlanok lettek. Tímea biztonságot talált: „Andy az egyetlen
férfi, akiről tudom, hogy soha nem bántana.”
(Úgy látszik egy bizonyos kor felett minden férfi meghülyül,ki előbb ki később...a szerk.)
Forrás:kiskegyed
Szerk:Barta P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.