Szigorítanak a biztosítók a villámcsapásban tönkrement számítógépért,
plazma TV-ért kifizethető kártérítési szabályokon. Mostantól csak annak
fizetnek, aki az úgynevezett kisfeszültségű áramkörökből álló elektromos
szórakoztatóeszközöket villám- és túlfeszültség-védelemmel is
felszerelte. Az ok egyszerű: túl sok az úgynevezett másodlagos viharkár,
holott ezeket egyszerűen ki lehetne védeni,főleg a „villámlás indukciós hatása által” bekövetkezett esetek számát.
Az utóbbi két hónapban olyan erős villámlással járó viharok tomboltak az
ország különböző pontjain, hogy a kockázatviselőknek több százmillió
forintot kellett kifizetniük. A kártérítések jelentős része tönkrement
elektronikai berendezésekért, azon belül is a villámcsapás okozta
úgynevezett másodlagos hatásaként megrongált szórakoztatóelektronikai
eszközökért járt.
!
Némelyik cég – most
például az Aegon Magyarország – ezért úgy döntött, mostantól
elővigyázatosabb lesz és saját érdekükben ügyfeleit is rákényszeríti
erre. A szolgáltató a napokban írásban közölte, mostantól csak azokért a
számítógépekért, házimozikért, LCD, LED és plazma tévékért – érzékeny,
kisfeszültségű áramkörökből álló elektromos eszközökért – fizet
kártérítést, amelyeket annak ellenére tett tönkre a vihar, hogy előtte
speciális védelemmel szerelték fel ! (Néhány ezer forintért kapható túlfeszültséget levezető műszerekkel, amelyek segítségével megelőzhető a baj.)
Németh Péter -a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője- szerint ennél a megoldásnál létezik olcsóbb és egyszerűbb
megoldás is: viharban áramtalanítani kell a berendezéseket, és akkor a
legnagyobb villámcsapás sem teszi tönkre az érzékeny eszközöket. A CLB
tapasztalatai szerint ugyanis az emberek többsége nyaralása idejére is
áram alatt hagyja a lakását, s ennek következtében gyakoriak a különféle
káresetek;-olvasható a privátbankár.hu internetes portálon.
Szerk;Posta Sándor
Igen,sokan visszaélnek a biztosítók kártérítéseivel,de nem kell őket félteni.Sokszor akkor sem fizetnek amikor teljesen jogos lenne. Ezzel a szigorítással is próbálnak kibújni a kártérítési kötelezettségük alól.
VálaszTörlésHa valaki elolvassa az apró betűket a szerződésén nagyon sok olyan dolog van ami kizárja a biztosító felelősségét,de erre az ügynök a szerződéskötéskor soha nem figyelmeztet,csak akkor jön rá az ügyfél amikor már megtörtént a baj.
Mert ugye a jó ügyfél az aki fizet,de igény sohasem nyújt be.