Közzé tették a Tárki egy tavalyi felmérésének adatait, ami
háromezres minta alapján azt próbálta kideríteni, hogy a magyarság
szerint melyik kisebbségi csoportból hány százalék él az országban. A
liberálisok visítottak az eredménytől, ugyanis az eredmények szerint a
magyarok többsége kisebbségben érzi magát az országban. A megkérdezettek
1,4 és 2,1 millió közé tették a cigányság, 1 millióra a zsidóság
lélekszámát, és félmillióra becsülték a Magyarországon élő kínai
kisebbség számát is. A liberális sajtó szerint ez annak tudható be, hogy
a magyarok valamiféle idegenfóbiában szenvednek, és az eredmények nem
is valós becslések, hanem sokkal inkább az adott kisebbséggel szembeni
ellenszenvet fejezik ki (minél inkább taszítónak tartja a megkérdezett,
annál magasabb százalékot mond).
Kiadták tehát az eredményeket, és elhangzott a kijelentés, miszerint a
magyarok többsége nincs tisztában a valósággal, ugyanis a fővonalú média
szerint nem is annyi cigány, zsidó, kínai, néger és arab él az
országban, mint amennyit a magyarok becsültek. A kérdés csak az, hogy ők
ezt mi alapján mondják. Mi alapján mondják, hogy nem 2,1 millió cigány
és 1 millió zsidó él az országban, mikor a Központi Statisztikai Hivatal
több mint tíz éve nem kérdezhet rá az ember származására? Tudniillik, a
faji hovatartozás nemcsak érzékeny adatnak minősül, hanem tilos
rákérdezni. Érzékeny adatok esetében a felmérés során rá szabad
kérdezni, de a megkérdezettnek nem kötelező válaszolnia. A faji
hovatartozás ennél súlyosabb kategóriába tartozik, ugyanis arra rá sem
szabad kérdezni, eleve be sem kerülhet a kérdések közé. Akkor meg mi
alapján jelentik ki, hogy nem annyi cigány és zsidó él az országban,
mint amennyit mi gondolunk? Ha nem jelennek meg erre vonatkozóan hiteles
adatok, akkor mi alapján jelentenek ki bármit is?
Viszont a statisztikai hivatal régebben próbálkozott ilyen adatok
nyilvántartásával, és nem véletlen blokkolták a további, ilyen irányú
felméréseket. El lehet felejteni, hogy ennek etikai okok lennének a
hátterében...
Tovább itt olvashatod !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.