Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2017. november 9., csütörtök

A tisztaság és higiénia is "kirekesztő és rasszista " ?

Az Alkotmánybíróság több olyan rendelkezést semmisített meg, amelyek diszkriminálják a közmunkásokat és szükségtelenül korlátozzák a magánszférájukat. 
A közmunkáról szóló törvény lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok csak akkor adjanak közmunkát valakinek, ha a házuk körül rendet tartanak az udvaron.

Foto/Youtube
Aki az ilyen, önkormányzati rendeletben előírt feltételt nem teljesíti, az három hónapra kizárható a közfoglalkoztatásból.
Székely László ombudsman szerint ez hátrányos megkülönböztetéshez vezet, ezért az ügyben alkotmánybírósági eljárást kezdeményezett, olvasható az Index.hu oldalán.

Az Ab kiemelte: nem lehet közérdekre hivatkozással az egyén szabadságát, alapjogait "indokolatlanul sértő" (?) feltételeket előírni. Így ebben az esetben sem fogadhatók el a munkával összefüggésben nem álló, a "magánszférához való jogot szükségtelenül korlátozó" életvezetési előírások.  
Alaptörvény-ellenesség miatt megsemmisítette a közfoglalkoztatással kapcsolatos 2011. évi törvény több rendelkezését. A megsemmisítés a határozat Magyar Közlönyben történő kihirdetésének napjától hatályos.
(Tehát ha Lakatos Ronaldo-Nintendó hazamegy az egész napos fárasztó "közmunka semmittevésből" nem kötelezhető rá,hogy rendbe rakja a portáját a hónapok óta felhalmozott szeméttől,mert akkor ez hátrányos megkülönböztetés az udvarát rendben tartó 80 éves Mari nénivel szemben, hiszen neki nem kellett egész nap a fák árnyékában "közheverészni"! 
Igaz Mari néni 45 ezer forint nyugdíjból  nagyon jól megél...sőt van ideje is a házát és környékét tisztán,rendben tartani! )
Az Ab határozatának teljes szövege itt olvasható.
Szerk;Posta S.

2017. november 4., szombat

November 4. A gyásznap

A cím azért nem "Nemzeti " mert ez a szó manapság annyira lealacsonyított, hogy már közhelyes, így ennek használata ebben az esetben szinte megalázó ! 
Mert november negyedikét például egy szinten említeni a "nemzeti dohánybolttal" azért finoman szólva is morbid lenne !
És akkor mire is kellene emlékeznünk ? Nagyon sok fiatalt ha megkérdezünk, sajnos a válasz elszomorító ! Sokaknak -néhány kivételtől eltekintve-fogalmuk sincs róla !
Ezért idézzük fel az akkor történteket, hogy tudjuk mire emlékezzünk !

1956. október 23-án békés tüntetéssel kezdődő fegyveres felkelés, forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra, valamint a szovjet megszállás ellen. A népfelkelés a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. 
Mind az utcai (fegyverrel is) politizálók, mind a kormánypolitikát irányítók sorsát végül a nemzeti függetlenséget eltipró november 4-i második szovjet katonai invázió pecsételte meg, amely pár nappal azután következett be, hogy Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11-én törte meg a szovjet túlerő.
1956. november 4-én vasárnap 0 órakor a magyarországi szovjet csapatok főparancsnokságát Kazakov hadseregtábornok vette át. Hajnalban Románia felől újabb szovjet csapatok lépték át a magyar határt. 
A kora hajnali órákban Soldatic jugoszláv nagykövet megkereste Szántó Zoltánt, és tájékoztatta Tito elnök üzenetéről: a jugoszláv kormány menedéket biztosít Nagy Imrének és társainak. 
Hajnali 4 óra 15 perckor általános szovjet támadás indult Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai objektumok ellen. A főváros védői - nemzetőrök, rendőrök és kisebb-nagyobb honvédegységek - felvették a harcot a támadókkal.
5 óra 20 perckor Nagy Imre drámai hangú rádióbeszédet mondott:
"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." Link
De később az óriási Szovjet  túlerő láttán -a vérontás elkerülése érdekében-  Nagy Imre kormánya és a katonai vezetés nem kísérelte meg tovább a fegyveres ellenállást, így az 1956 október 23.-i Forradalom és Szabadságharc november 4.-én elbukott.
A forradalom leverését követő megtorlásban az ENSZ bizalmas adatai alapján 453 embert végeztek ki, az 56-os Intézet szerint több mint 340 volt a kivégzettek száma az 1956-os eseményekhez kapcsolódóan. 
1958-ban bírósági ítélet nyomán életükkel fizettek a vezető személyiségek: Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József.
A mai napon rájuk emlékezünk !
sakema

2017. október 31., kedd

Miért van szüksége a Fidesznek a cigányokra ?

A Lungo Drom egyik vezetője elárulja a titkot...

  Youtube forrás
Szerk;Posta S.

Cigány kongresszus Szolnokon !

Csak a kormányhoz legközelebb álló médiumokat engedték be a Lungo Drom kongresszusára !

Egy titokban készült felvétel...amihez nincs mit hozzáfűzni !
 Youtube forrás
Szerk;Posta S.

2017. október 30., hétfő

Egy videó, csak erős idegzetűeknek !

Bánhegyi Adrienn

sakema

Meghalt Som Lajos

A Piramis egykori vezetőjét 70 éves korában élte a halál.

  

Pályafutása legfontosabb együttesét, a hazai rock egyik legnagyobb sztárzenekarát, a Piramist 1974-ben alakította. A Piramis akkor lett igazán népszerű együttes, amikor 1975-ben csatlakozott hozzájuk Révész Sándor énekes.
A zenekar 1982-es feloszlásának évében csempészés vádjával letartóztatták és el is ítélték.

1992-ben a Piramis újra összeállt, 5 koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban. A zenekar legközelebbi újrakoncertjén, 2006-ban már egészségi állapota miatt csak a koncertek elején és végén állt színpadra.
2015 nyarán egy lapinterjúban elismerte, hogy a hetvenes években beszervezték, és (Professzor néven) jelentéseket adott az állambiztonság munkatársainak.
Idén nyáron már arról szóltak a hírek, hogy a zenész - akinek az egészségi állapota már jó ideje igen aggasztó volt - már nem tudott lábra állni.
Nyugodjon békében.
Barta P.

2017. október 28., szombat

Óriási viharral érkezik a téli időszámítás !

Ma kell átállítani az órát hajnali 3 órakor 2-re. Mindenki szereti azt a bizonyos „őszi plusz egy órát”, amikor kicsit tovább lehet aludni – pontosan egy órával, de ami utána következhet azt nem...


Sajnos ez az idei óraátállítás lehet emlékezetes lesz, mivel a meteorológiai szolgálat vasárnapra a viharos szél miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyére harmadfokú piros figyelmeztető előrejelzést adott ki, miszerint a déli órákban egy gyors mozgású hidegfront halad át az ország felett észak-déli irányban, a délelőtti órákban viharos 60-85 kilométeres széllökések lehetnek, amelyek később többfelé 70-150 kilométeressé is erősödhetnek !
Erre érdemes lesz odafigyelni !
Barta P.

2017. október 20., péntek

Csoki lett a "mézesmadzag" Mezőkövesden !

"Az idősek napja alkalmából ugyanis Tállai András fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője (...óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy nem párt függetlennek kéne e lenni a NAV vezetőjének, ugyanis a saját embereit, hogyan ellenőrizheti, ha egyszer elfogult...bár a köztársasági elnök,a legfőbb ügyész szintén fideszes miért pont ő lenne semleges...-a szerk.) a mezőkövesdi ünnepségen a saját képével és aláírásával díszített csokit, illetve kalácsot ajándékozott a meghívottaknak, valamint egy kiadványt arról, hogy hogyan lehetne visszaterelni az időseket a munka világába"

http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/10/tallai-e1508085276669-800x451.jpg
 foto/24.hu
Az ajándékot az október 12-i mezőkövesdi, idősek napja alkalmából rendezett ünnepségen kapták meg a nyugdíjasok (ahogy az a Facebook-bejegyzésből is látszik), amelyen maga Tállai is részt vett és beszédében külön kiemelte, hogy hozott csokit. Információink szerint korábban nem volt példa arra, hogy a fideszes képviselő ajándékot adott volna az időseknek.
Most úgy tűnik, hogy egy fokozattal feljebb kapcsolt a korábbi mezőkövesdi polgármester, ugyanis szülővárosa mellett az elmúlt héten Vattán, Bogácson, Kisgyőrben és Négyesen is felköszöntötte az időseket,-írja a 24.hu.
Szerk;Posta S.