A reinkarnációban sokan nem hisznek, ám még őket is gondolkodóba
ejtheti, ha meghallják, hogy egy kisgyerek úgy beszél az előző életéről,
mintha az természetes dolog lenne. Az ilyen történek legtöbbször nagyon
meglepőek, sőt, egyenesen ijesztőek.
A reinkarnációval éppen ezért a tudomány emberei is foglalkoznak, így
például Trutz Hardo, német terapeuta, aki kifejezetten a gyerekek előző
életét kutatja. Ő volt az, aki megosztotta a világgal annak a 3 éves
kisfiúnak az esetét, amit Dr. Eli Lasch írt le.
A gyerek a Szíria és Izrael közös határánál élt, és a drúz etnikai
csoporthoz tartózott, tehát a kultúrájából adódóan hitt a
reinkarnációban. A kisfiú egyszer az időseknek mesélte el, hogy pontosan
emlékszik arra, hogy az előző életében meggyilkolták.
Lasch külön hangsúlyozta, hogy a kisfiú fején egy hosszú, vörös
anyajegy volt látható, ami azért fontos, mert a drúzok hite szerint az
anyajegyek arra utalnak, hogy az illető halálos sebet kapott az előző
életében.
A kisfiú annyira élénken emlékezett a korábbi életére, hogy egyrészt
elárulta, hogy baltával ölték meg, másrészt elvezette a felnőtteket arra
a helyre, ahol élt, elmondta, hogy kik ismerősek a számára, és
megnevezte a gyilkosát.
A még életben lévő tettes arcából minden vér kifutott, amikor a
gyerek elmondta, hogy előző életében szomszédok voltak, és az illető
akkor ölte meg a baltával, amikor valamin összevesztek. A kisfiú
hozzátette, hogy tudja, hogy hova temette el a holttestet.
A gyerek először elvezette a rendőrséget a helyszínre, ahol egy rakás
kő alól előkerült a test, és a megrongálódott koponya, majd azt mutatta
meg, hogy hol van a gyilkos szerszám. A tettes ezek után elismerte,
hogy ő ölt.
Forrás; bizzarium.com
Barta P.
2016. június 16., csütörtök
Az "igazságszolgáltatás" csodája !
Új ítélet született annak az öt fiúnak az ügyében, akik a vád szerint megerőszakoltak egy 14
éves lányt még 2013 augusztusában, tettükről pedig felvételeket
készítettek, amelyeket többekkel is megosztottak. !
A bíró az elkövetők esetében kamaszos kíváncsiságról, az áldozatnál meggondolatlan magatartásáról beszélt.
Letöltendő börtönről felfüggesztett fogházra enyhítették az
ítéletét kedden annak az öt nyíregyházi fiúnak, akik szexuálisan
molesztáltak és közben levideóztak egy magatehetetlen, 14 éves lányt. Az
áldozat meggondolatlan volt és az elkövetők is, hangzott el a Debreceni
Ítélőtáblán.
A bíró azzal bocsátotta el a jó családból jövő, ígéretes jövő előtt álló fiúkat, hogy tekintsék ezt utolsó figyelmeztetésnek. (?)
A bíró azzal bocsátotta el a jó családból jövő, ígéretes jövő előtt álló fiúkat, hogy tekintsék ezt utolsó figyelmeztetésnek. (?)
Az indoklásban elhangzott, hogy a bírói gyakorlat enyhítő körülményként szokta értékelni a sértett meggondolatlan magatartását (?)...
Még, még, még, ennyi nem elég !
Új tulaj, új bevételi forrás !
A digitális átállásról szóló törvény módosításával tavaly június
30-án határozott úgy a parlament, hogy nem szedhetnek műsordíjat a
legnagyobb televíziós médiaszolgáltatók addig, amíg annak szabályait nem
rendezi külön kormányrendelet. A benyújtó fejlesztési tárca akkori
közlése szerint ezzel nőhet az ingyenesen fogható csatornák száma.

A programdíj későbbi bevezetése azonban nem volt kérdéses, csak az
időzítés.
Már korábban is több cikk jelent meg arról, hogy a
társaságoknak jelentős bevételt jelentő intézkedés bevezetésével csak
arra várnak, hogy a TV2 tulajdonlásának kérdése megoldódjon; miután
Andy Vajna kormánybiztos az állami bankok jelentős hitelnyújtásának
köszönhetően (melyből a vásárlás mellett az üzemeltetésre is jutott
forrás) megszerezhette és "áthangolhatta" a csatornát, már csak az volt
kérdéses, hogy az extra bevételből kigolyózzák-e valahogy az RTL
Klubot.
Végül nem készült trükkös szabályozás, mindkét kereskedelmi
csatorna részesedhet a milliárdos bevételből.
A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség tiltakozó levelet írt a Nemzeti
Média- és Hírközlési Hatóságnak az RTL Klub és a TV2 tervezett
díjszedése miatt, mivel szerintük az általános szerződési feltételek diszkriminatívak, és sértik a hírközlési területen általánosan elvárt versenysemlegességet, valamint nem felelnek meg számos törvényi és más jogszabályi előírásoknak sem !
A szövetség ezért törvényességi felülvizsgálati eljárást kezdeményezett az NMHH-nál.
A szövetség ezért törvényességi felülvizsgálati eljárást kezdeményezett az NMHH-nál.
Szerk;Posta S.
2016. június 14., kedd
Olvasói levél a csalásról !
" Tisztelt szerkesztők !
Az UEFA módszer (amiről korábban itt írtunk-a szerk.) nem új dolog, hiszen azt már a magyarok is alkalmazták korábban. Az idősebb korosztály talán még emlékszik rá, hogy a hetvenes években, új autóhoz csak 5-10 éves várakozás után lehetett hozzájutni.

Akkor
a Merkur nevű cégen keresztül volt még lehetőség az állami vállalatok
által leadott pár éves autókra szert tenni. Így volt ez Debrecenben is.
Ez sokszor nem volt egyszerű dolog, mert a "bennfentesek" már jó előre tudták, hogy melyik leadott autót érdemes megvenni az állapota miatt, mivel ezek aránylag olcsón jól lenyomott áron voltak meghirdetve.
És a csóró vásárló ha ilyen autóhoz akart hozzájutni, bizony előre le kellet tenni a jattot ami esetenként akár ötezer forint is volt.
Ez akkor bizony egy nagyon jó havi fizetésnek felelt meg, hiszen egy 1200-az Zsiguli -ma már Ladának ismerjük- 80.000 forint volt újonnan !

De ez még nem volt
elég, mert ha több jelentkező volt -és bizony sokszor volt- akkor egy meghatározott napon
sorsolást tartottak.
Ez úgy ment, hogy le kellett adni a személyi igazolványt és ahány jelentkező volt, annyi
pingpong labdát tettek egy zárt dobozba amely között egy piros volt. Ez
volt a nyerő ! A piros labdát a sorsolás napján az irodában betették a jégszekrénybe és csak a sorsoláskor vegyítették a többi közzé, ezt is az irodában !
A sorsolás pedig úgy volt megrendezve, hogy akinek "nyerni kellett" annak vinni kellett két-három ismerőst akiket elsőnek szólítottak, ők kamuból húztak a dobozból és akkor a "nyerő" személy következett aki kitapintotta a hideg piros labdát és a "sorsolás eldőlt."
Ilyen volt a korrupció annak idején.
Én nem sírom vissza azokat az időket, mert az sem volt jó, de akkor nem kellett rettegni, hogy jaj holnap lesz e munkám, vagy mit fogok holnap enni. Akkor még ismert volt a KMK és aki nem dolgozott büntetésre számíthatott.
A cigány is dolgozott és nem a gyerekcsinálásból élt, mint manapság. Igaz "nyugatra" csak nagyon indokolt esetben lehetett utazni de akkor is nagyon átvilágították az embert, nem volt ez a nagy "szabadság".
Akkor lett volna miből utazni, de nem lehetett, most lehetne utazni csak most már nincs miből.
Elnézést kérek, de lehet nagyon elkalandoztam, de az én koromban azt hiszem ez már megengedett.
Üdvözlettel, olvasójuk R. Gábor. "
Köszönjük a levelet !
Barta P.
Barta P.
Csaltak az UEFA sorsoláson ?
„Lehet csalni egy sorsolásnál úgy, hogy közben milliók nézik élőben a tévében?” - kérdezték Blattert, aki nem kertelt a válaszadásnál.
„Igen, és a saját szememmel láttam, ahogy az egyik európai kupa
sorsolásánál csaltak, méghozzá egy olasz csapatnak.
Nem kell hozzá nagy trükk, beteszik a sorsolás előtt a golyókat a fagyasztóba, majd a sorsolásnál megtapogatják őket.
A FIFA-nál ez soha nem fordult elő, én soha nem sorsoltam, és nálunk soha nem tapogatták a golyókat. Máshol ez előfordult” – mondta Blatter, aki 1998 és 2016 között vezette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget.

Ugyanebben az interjúban újra leszögezte: nem volt korrupt, és az ellene felhozott vádak mind hamisak.
Vigyázz az online számlák megnyitásánál !
A számítógépen lévő fájlokat elérhetetlenné tévő vírust terjesztenek
azok a kamu számlák, melyekről úgy tűnik, az áramszolgáltató küldte
őket !
A furcsa módszer már két európai országban is feltűnt, a szakértők
szerint hozzánk is hamarosan elérhet.
Néhány nappal ezelőtt igen szokatlan módon terjesztett vírusról
szereztek tudomást a Panda Security szakemberei.
Az egyik spanyol
áramszolgáltató egy új átverési módszerről értesítette őket:
ismeretlenek a szolgáltató nevében hamis áramszámlákat küldtek ki,
melyben a zsarolóvírusok egy új, agresszív variánsa fertőzi meg az
illető számítógépét rendszert, majd váltságdíjat követelnek az ellopott
információk visszaszolgáltatásáért cserébe.
Az elmúlt órákban a Panda Security kutatói azt is felderítették, hogy
a vírusírók országot ugrottak, és már a lengyel PGE elektromos művek
hamis e-számlái is vírust terjesztenek.
A bűnözők a manapság egyre terjedő Locky nevű kártevő egy variánsát
használják. Ami különlegessé teszi az esetet, az az, hogy áramszámlába
csomagolják a vírust. Egyre többen kapnak elektronikus formában számlát a
különféle szolgáltatóktól, és ha egy váratlan számlának tűnő emailt kap
az ember, azt még az óvatosabb felhasználók is gyakran megnyitják.
A Panda Security szakemberei szerint a következő napokban akár
Magyarországot is elérheti a fertőzés, ezért is fontos megérteni a
fenyegetés súlyosságát, és megtenni a megfelelő lépéseket a megelőzésre –
a minimum a lehető legfrissebb operációs rendszer, rajta pedig
valamelyik hatékony vírusirtó program.
A választékról itt tájékozódhatsz !
Barta P.
Ennyire jól megy nekünk !?
A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és
népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős
kormánybiztosnak nevezték ki Révész Máriuszt - vette észre a 444.hu a Magyar Közlönyben.
fotó/444.hu
Révész
feladata lesz a kisvasutak, a magyarországí sípályák, a vitorlázás és
az aktív táborozás fejlesztésével és népszerűsítésével is foglalkozni. (Természetesen államtitkári illetmény illeti meg, ami jelenleg kb. 1.200.000 Ft+sofőr autóval és még sok mindenféle kiváltság.- a szerk.)
És természetesen egy öt fős titkárság is "segíti a munkáját ". Ezen kívül a kerékpárutak és a szabadtéri sportparkok fejlesztése, valamint az országos tömegsport-sorozatok koordinálása lesz a feladata ,-olvasható a 444.hu oldalán.

2016. június 12., vasárnap
Az ígéret szép szó...
Öt új börtön építése kezdődik 2017-ben, ebből kettő Szabolcsban !
Kemecsén, ahol tavaly a városháza is megújult 360 millió forintos
állami támogatásból, jövőre kezdődik az 500 férőhelyes börtön építése.
A kemecsein kívül még négy új börtön létesül az országban: Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Komlón és Csengeren ötszáz fős büntetés végrehajtási intézetet építenek.
A kemecsein kívül még négy új börtön létesül az országban: Kunmadarason ezerfős, Ózdon, Komlón és Csengeren ötszáz fős büntetés végrehajtási intézetet építenek.
A
börtönépítések oka, hogy tavaly 140 százalékos volt a börtönök
kihasználtsága. Strasbourg ítéletben kötelezte Magyarországot arra:
kezdjen valamit az embertelen fogvatartási körülményeket okozó
problémával.
A Belügyminisztérium ezután kiírt börtönépítési pályázatában legalább
4 hektáros, önkormányzati tulajdonú, közművesített telkeket kerestek,
ami gyorsan megközelíthető autópályáról vagy főútról, illetve egyéb
feltételeknek is megfelel, például elszállítható onnan a kommunális
hulladék és biztosított az ivóvízfogyasztás. A pályázat vonzereje
elsősorban abban állt, hogy a börtön 250 helyi embernek adhat munkát.
Kemecse és Csenger 4-4 hektáros, ipari parkban található telkekkel
nyerte el a börtönépítés lehetőségét. A területen kiemelkedően magas
munkanélküliséget az építkezés, majd az üzemeltetés is nagyban
csökkentheti.
A létrejövő munkahelyek 30 százaléka diplomás foglalkoztatottak számára nyitott, ők lesznek a nevelőtisztek. Ezen kívül egészségügyi irodát, gépkocsivezetői hálózatot is ki kell építeni, valamint karbantartókra és könyvelőkre is szükség lesz.

A büntetés végrehajtási intézmények 2018-ban vagy 2019-ben kezdhetik meg működésüket.
Forrás: magyarepitok.hu
Szerk;Posta S.
Forrás: magyarepitok.hu
Szerk;Posta S.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)