Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2015. április 24., péntek

Egy ország, ahol járványos méreteket öltött az idiótizmus !

Parkolójegyet kell váltania a szirénázó mentőnek a budapesti János-kórház portáján, csak ezután vihetik be a beteget a kórház udvarára. Egy hete vezették be az új parkolási rendszert. Fizetni nem kell ugyan a mentőknek, de a jegyet meg kell váltani, és kifelé a biztonságiaknak le kell adni. 

A Mentők és a többi kórházi dolgozók sem értik, miért van szükség a szerintük fölösleges és értelmetlen szabályra –  (Nekem van egy megérzésem, talán azért mert nemcsak a kórházat hanem a hozzá tartozó parkolót is politikusok vezetik, és nem hozzáértő emberek ! Milyen ésszerű ötletet lehet várni egy politikustól ?-a szerk. ) hangzott el a TV2 hírműsorában.
A régi rendszerben elsőbbségük volt, mindig megállás nélkül hajthattak be. Most ha autók állnak előttük a kórháznál, meg kell állniuk szirénával, hogy jegyet válthassanak.
Erről egy mentőszállító beszélt a híradónak. Kijutás is hasonlóan körülményes, sorban kell állniuk a többi autó között, annak ellenére is, hogy gyakran már a kórház udvarán új címet kapnak, ahova menniük kéne.
A tv2 kereste a János kórházat is, hogy miért vezették be a rendszert, de senki nem akart nyilatkozni. (Mert ugye a hülyeséget senki nem tudná megmagyarázni ! Ezek után már nem csodálkozom, a "Gyere haza fiatal" programon sem, amely itt olvasható ! )
Forráshír 
Szerk;Posta S.

2015. április 20., hétfő

Az eset "természetesen" nem Magyarországon történt !

Litvániában, egy Mercedest kaptak gyorshajtáson. Amikor megállította őket a rendőr az autó utasai kétségbeesetten szaladtak a rendőrökhöz ...

Elmagyarázták a rend őreinek, hogy egy eszméletlen gyermekkel száguldanak a kórházba. A rendőrök minden kötekedést és büntetést félre tettek és nem mondták, hogy "szolgálunk és védünk" csak azt tették ami elvárható volt tőlük.

sakema

Ezekkel a szurkolókkal csak a baj van...

A rendőrség kiemelt kockázatúvá minősítette a Soroksár-Vasas NB2-es találkozót, így azt nézők nélkül kell megrendezni, számolt be a soroksári klub honlapja. A klub stadionja nem alkalmas ilyen találkozók megrendezésére.

A Soroksár-Vasas meccsre akár néhány száz drukker is összejöhetett volna, sőt, vendégszurkolók is lettek volna a helyszínen. A drukkerekkel azonban csak a baj van, így erre a találkozóra praktikusan be sem tehetik a lábukat - a családbarát magyar futball enciklopédiájának legújabb fejezetét nyitva ezzel.

A Soroksár stadionjában nem lehet kiemelt kockázatú találkozókat rendezni, így azzal, hogy a rendőrség ezt az összecsapást kiemeltnek minősítette, biztossá vált, hogy nézők nem mehetnek be a stadionba. Persze ezen talán senki sem lepődik meg, hiszen a "félelmetes hírű" Soroksár-Zalaegerszeg találkozót is nézők nélkül kellett megrendezni korábban, ugyanezen okok miatt.
Volna még megoldás, talán, ha az egész bajnokságot titokban rendeznék, és senki sem tudná, hogy ki, mikor, kivel és hol játszik, egyáltalán nem kellene a szurkolókkal foglalkozni egy focimeccs kapcsán...olvasható a samsungsport.hu oldalán. 
Barta P.

Mert "Ő" megteheti !

A parlamentben, ezen a héten mindössze ma ülnek össze a képviselők. A napirend előtti felszólalások után előbb másfél órán keresztül kérdéseket tehetnek fel a képviselők a kormánynak, majd további egy órán át az azonnali kérdések jönnek.

Mikor ismerhetjük meg Lázár János hotelszámláját? - ezt kérdezte az LMP-s Szél Bernadett Lázártól. Immár egy hónapja jogerős bírósági ítélet van arról, hogy ki kell adni az adatokat, ha ezt nem teszi meg, az épp olyan, mint ha rajtakapnák, hogy ellop egy kiflit a boltból, de csak gyorsan visszateszi - mondta. 
Lázár János azt válaszolta: az utazás részleteit az ország érdeke miatt (?) nem adhatja ki, ha pedig magánügyről lenne szó, abba nem avatna be másokat.
  

"Hogy kivel találkoztam, azt a bírósági ítélet nyomán sem fogom nyilvánosságra hozni" - tette hozzá.
Szerk;Posta S.

Módosul a törvény !

Miért érzem azt, hogy egy törvényt megint csak "valakiknek" a javára módosítanak ?

A hatályos törvény szerint amennyiben van az utcában vezetékes ivóvíz, illetve szennyvízcsatorna, arra kötelesek rácsatlakozni az ingatlan tulajdonosok.
 A víziközmű-szolgáltató erre felszólítja a tulajdonosokat, akiknek egy évük van a csatlakozásra. Amennyiben ez az idő eredménytelenül telik el, akkor a szolgáltató a járási hivatalhoz fordul, hogy az kötelezze a tulajdonost a csatlakoztatásra. Ezt a szabályt ugyan változatlanul megismétli a tervezet, viszont a szöveg kiegészül egy olyan megengedő szabállyal, amely szerint a járási hivatal mentesítheti a tulajdonosokat a rákötési kötelezettség alól. 

Ezt akkor teheti meg a hivatal, ha a tulajdonosra - a szociális rászorultsága miatt - nagy terhet jelent a bekötővezeték kiépítése, vagy az ingatlan használata víziközmű-szolgáltatás hiányában is biztosított, illetve e szolgáltatás hiánya nem veszélyezteti a felszíni és felszín alatti vizeket. (De hogy ezt ki dönti el az már titok...)
És tessék csak figyelni, mert most jön a csavar :
"Bekerültek a tervezetbe az ivóvizet kizárólag a közkifolyókról vételező személyek. Részükre a létfenntartási és közegészségügyi követelmények teljesítéséhez szükséges ivóvízellátás akkor biztosított, ha személyenként és naponta 30 literhez juthatnak, 300 méteres távolságon belül. " És hogy ők kik az már sejthető !
Szerk;Posta S.

Tilos az avarégetés Magyarországon ?

 S. A. olvasónk az alábbi képet küldte részünkre és megjegyzi,  igaz nem tudja van e engedély arra, hogy a közmunkások a település határában lévő sámsonkerti belvízelvezető csatorna mentén a lábon álló nádast égetéssel "takarítsák" el, de talán érdemes lenne jó példát mutatni a lakosságnak az önkormányzat részéről és nem engedélyezni a hasonló "tüzeskedést" !

 Kép;olvasónktól (2015.04.20)

Március 5-én lépett hatályba az Országos Tűzvédelmi Rendelet, mely minden magyar állampolgár, gazdasági szervezet, önkormányzat, állami vállalat és civil szereplő számára jelentős változásokat hoz.
"(Külterületen az ingatlan tulajdonosa, használója a tűzvédelmi hatóság (területileg illetékes katasztrófavédelmi kirendeltség) engedélyével legfeljebb tíz hektár egybefüggő területen irányított égetést végezhet az egyéb engedélyek beszerzése mellett. A kérelmet a tevékenység megkezdése előtt legalább 10 nappal kell majd benyújtani az engedélyező hatóságnak, melyet követően a hatóság a kérelmet annak beérkezésétől számított 5 munkanapon belül bírálja el...forráshír)"
sakema

2015. április 18., szombat

Elfogy(ott) a Magyar ?

Hogyan is alakult a népesség száma 1950-től napjainkig. A legtöbben 1980-ban voltunk, amikor is 10,7 millióan éltünk Magyarországon - a KSH adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy 35 évvel ezelőtt csaknem egy millióval többen voltunk, mint most. 



Jól látszik az is, hogy a II. Világháború után lecsökkent lakosságszám a Ratkó-korszakban indult növekedésnek.
(Genetikai értelemben vett magyar már amúgy is nagyon kevés van, ha -van még egyáltalán. A magukat magyarnak valló kunok, szlovákok, szerbek, románok, horvátok, németek és más "Isten ajándékai", valamint a "rejtett erőforrásai" vagyunk! De ez Európának nem feltétlenül probléma. Sőt !  Ugyan kihal(t)unk, de a nyelvünk és a nemzettudatunk talán valamilyen formában megmarad az utókor számára!  )
Szerk;Posta S.