Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2014. december 20., szombat

Az ember akit az "angyalok" védtek meg !

A térfigyelő kamerák szerdán rögzítették, ahogy Ningbo városában egy kerékpárost elüt egy kamion, majd az át is hajt rajta. A sofőr, mintha észre sem venné, mi történt, nem is lassít. A biciklis pedig, miután átment felette a kamion, sértetlenül áll fel. 
A majdnem halálos baleset okozója a helyi hatóságok szerint a kamionos volt, aki nem volt eléggé körültekintő kanyarodáskor.

forrás; independe/ Youtube
Szerk;Posta S.

Az SSD többé nem luxus...

...sőt, ma már a használható méretű kapacitás sem méregdrága.A PCWorld letesztelte a legjobb, 35 ezer forintnál olcsóbb modelleket.

Van előnye annak, hogy ilyen irtózatos tempóban fejlődik az informatika: ami egy-két éve még luxusnak számított, ma már elérhető átlagtermék, sőt, időközben még javult is a technológia. Ez a legjobban az SSD-k (Solid State Drive) világában látszik.  (Itt olvashatsz arról is, hogyan installáld az új ssd meghajtódat és mire figyelj, hogy maximálisan ki tudd használni  előnyeit. -a szerk.)

Egy 240/256 GB-os SSD-ért három-négy éve jóval több mint 100 ezer forintot kellett fizetnünk, ráadásul a technológia még nem is volt az igazi. 
A szekvenciális csúcssebesség a mostani 550 MB/s helyett sokkal inkább 250 MB/s környékén, vagy még inkább alatta volt, a TRIM, az Over Provisioning, a gyorsítótárazás és a Wear leveling gyerekcipőben jártak, és úgy tűnt, a SATA6G még sokáig bőségesen elegendő lesz itt is.
Ha érdekel a teszt eredménye és ár-teljesítmény összehasonlítása, akkor a teljes írást itt elolvashatod !
Barta P.

2014. december 19., péntek

Hihetetlen ...de igaz !

Csütörtök este André Goodfriend, amerikai ügyvivő meggyújtotta a zsidók hanuka-gyertyáját Budapesten a Nyugatinál!

 
sakema

"Állati" segítség

Vajon az emberek is így segítenének a bajbajutott társukon ?

sakema

"Orbán Ráhel elárulta, miből él"...

 ...címmel az alábbi írást posztolták az origo hírportál oldalán tegnap este 21.02 perckor !

"Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük – írta Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya a Facebook-oldalán csütörtök este.
Orbán Ráhel mindezt az után közölte, hogy Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: pártja vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben, aki szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ a lánya egyévi svájci taníttatására." 
Tizenkét óra alatt 476 kommentár érkezett az íráshoz. Az elkeseredett,  kilátástalanságban élő emberek hol finom hol durvább megjegyzéseit követően ma reggel 8.49-kor a portál letiltotta az írás kommentelhetőségét .  
(Gondolom az illetékes "elvtárs" ekkor olvasta el, és szólt a portálnak, hogy "ejnye 'gyerekek', mit képzeltek ti magatokról?"-a szerk.) Ennyit a szólás- és a szabad véleménynyilvánítás szabadságáról !
Frissítés !
Úgy látszik az origó írása egy kicsit felkavarta az 'állóvizet' amiről itt is olvashatunk kommentárokkal együtt !
Szerk;Posta S.

2014. december 18., csütörtök

"Nollum crimen sine lege"

Ahogy a címben szereplő latin mondás tartja "nincsen bűncselekmény törvény nélkül"  és ennek jegyében biztosan megkönnyebbülhet Kállay-Saunders András

Ugyanis a rendőrség gyanúja (?) szerint az énekes és társa tavaly májusban verekedett össze a Hajógyári-szigeten egy testvérpárral, az ökölcsatában pedig a két fiú sérült meg. 
A rendőrök súlyos testi sértés, és életveszélyt okozó testi sértés miatt javasoltak vádemelést, de az ügyészség szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok egyelőre nem elegendőek. (?) A Bors értesüléseit a Fővárosi Főügyészség meg is erősítette.

 (A verekedésben megsérült testvérpár egyik tagja arc- és orrcsonttörést szenvedett, míg testvére agylebenysérüléssel napokig feküdt az intenzív osztályon. Ezért a súlyos testi sértés miatt indult nyomozás, de később életveszélyt okozó testi sértéssé minősítették át.-a szerk.) 

„Az ügyben a Fővárosi Főügyészség 2014. december 12. napján további nyomozási cselekmények elvégzésére utasította a nyomozó hatóságot” – közölte a Bors megkeresésére dr. Kovács Gergely Ákos szóvivőt helyettesítő ügyész.
Szerk;Posta S.

"Boldog Karácsonyt" (?) Gera Zoli !


sakema

A király meztelen ?

A napokban többször tüntettek több ezren a 2015-ös költségvetés ellen. Az ellen a költségvetés ellen, amit megszavazott  a (majdnem) kétharmad, amiről  kiderült, hogy  nem is annyira a nép, mint inkább a "kedves vezérek" vágyait tükrözi. 
2015-re kevesebb a látványelem, mint a korábbi években megszokhattuk.
A rezsit sem lehet a végtelenségig csökkenteni - sajnos. Ezért most nincs pozitív íve a költségvetésnek (még látszólag sem), nincs mit harsogni nap, mint nap, bele  a képünkbe. 
Véget nem érő elvonások, szűkítések, zárolások. Rengeteg be nem tartott ígéret. A sok stikli, baráti kedvezmény, indokolhatatlan és vállalhatatlan pénzszórás ezért jobban szúrja a szemünket, főleg ha 70 milliós lakásvásárlás, jövedelem nélküli habonying, új-zélandi koncertút és lekorrupciózott NAV-vezetés kíséretében tálalják fel. 
És ugyancsak szemet szúr a stadionok szomszédságában éhező 3 millió nyomorult, akik ugyan szintén magyar állampolgárok, csak éppen a HATALOM nem vesz róluk tudomást. Ők azok, akik a közmédia szerint nem léteznek. Pedig ők itt élnek -élnének- közöttünk.

És hogy miben más még a 2015-ös költségvetés azon kívül, hogy jobban látszik, hogy a király meztelen? Nos, lassan elfogynak a különadóval sújtható ágazatok. 
Most még a dohányipar, meg a kiskereskedelem kap egy újabb maflást – ez utóbbi nekünk is fájni fog –, de kész, vége, elfogyott.  Ennyi volt. Most már mi jövünk. 
Nemcsak áttételesen, nem a „nem fogják áthárítani” (de) módon, hanem simán szemtől szemben. Erről szólt volna az internetadó, erről szól az M0 és a bevezető szakaszok fizetőssé tétele. 
A rossz kormányzás árát mindig meg kell fizetnie valakinek. Most mi jövünk. Ha hagyjuk magunkat…
 sakema