Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2013. május 18., szombat

És ez nem vicc !

A boszorkányok csak 150 méter magasra repülhetnek! Azt a boszorkányt, aki ennél magasabbra repül Szváziföldön, letartóztatják ! 


"Százötven méterben maximálták a boszorkányok repülési magasságát Szváziföldön. A rendeletet az afrikai ország légügyi hatósága hozta - teljesen komolyan!

Aki 150 méternél magasabban repül söprűnyélen, az azt kockáztatja, hogy letartóztatják és pénzbírsággal sújtják. A légügyi rendelet tiltja azt is, hogy játék helikoptert vagy papírsárkányt túlságosan magasra engedjenek fel a légtérbe.

Boszorkányok létében, fekete mágiában komolyan hisznek nagyon sokan Szváziföldön, ahol azonban még sohasem zuhant le repülő amiatt, hogy boszorkánnyal ütközött.

A brit Metro újság jelentése szerint Sabelo Dlamini, Szváziföld légügyi hatóságának igazgatója csak söprűn repülő boszorkányokat említett e heti nyilatkozatában, pedig kosár is szóba jöhet, legalábbis egy zimbabwei példa okán. Az ugyancsak afrikai országban egy évvel ezelőtt azért vettek őrizetbe két nőt, mert meztelenül találták őket egy kertben Chinhoyi városában. A magukat boszorkánynak valló asszonyok azt állították, hogy repülő kosaruk dobta le őket a kertbe egy éji rituálé után.

A különleges repülőeszköz úgynevezett gabonaszelelő kosár volt, amelyben a magvakat fel-feldobva fúvatják ki széllel a pelyvát. A helyi hiedelemben az ilyen kosár - európai "észjárással" - a seprűhöz hasonló boszorkányeszköznek számít.
Szváziföld légvonalban csak pár száz kilométerre van Zimbabwétől."
Forrás;hirado.hu
Szerk;Posta S. 

Kihirdették a "homo" törvényt...

...Franciaországban !
"Francois Hollande francia elnök kihirdette az azonos neműek házasságát engedélyező törvényt, és az szombaton megjelent a hivatalos közlönyben.
Az alkotmánytanács a jobboldali ellenzék indítványára megvizsgálta, és pénteken teljes egészében jóváhagyta a tervezetet. 

A parlament négy hónapig tartó vita után áprilisban fogadta el a homoszexuálisoknak a házasodást és az örökbefogadást is lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely az államfő egyik legfőbb választási ígérete volt. Az elmúlt hónapokban szerte az országban számos tüntetés rendeztek a tervezet ellen és mellett, sőt több demonstráció zavargásba torkollott"...olvasható a hirado.hu online oldalán!

2013. május 17., péntek

Elfogták Sz.Attilát !

Egy 29 éves hajdúsámsoni férfi fenyegette meg bombával szerdán a Keletterv Kft-t. Barátnőjének szeretett volna időt nyerni, aki azonban így is átment a vizsgán.

Két nappal a bombariadót követően, pénteken reggel a rendőrök elkapták a telefonálót, majd  a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A 29 éves férfi beismerő vallomásában elmondta, hogy azért jelentett be bombariadót, mert úgy tudta, hogy a barátnője az Arany János utcai irodaházban vizsgázik, és szeretett volna neki egy kis időt nyerni a felkészüléshez. Mint később kiderült a barátnő egy másik épületben sikeres vizsgát tett.
Az eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Sz. Attila 29 éves hajdúsámsoni gyanúsítottal szemben közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le. 
Hivatkozás: dehir.hu
 Szerk:Barta P.

"Csóró" Gerendás !

"Nagy visszhangot váltott ki Gerendás Péter nyílt levele, amelyben azt írta, anyagi okok miatt elhagyja Magyarországot. A művész drámai írásának ellentmond, hogy Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre...

(Kép;BorsOnline)

 Csúnyán leégett Gerendás Péter. Az ötvenhét éves művész Székhelyi Józseffel közös zenés előadására készült szerda este, ami – nincs mit szépíteni – megbukott.

Munkatársaink is kíváncsiak voltak a Közérzeti napló című műsorra, de a nyolc órára hirdetett kezdés után negyedórával az intézmény vezetője közölte velük, hogy a programot törölték. Nem érti, miért, de gyakorlatilag senki nem vett a 2300 forintos jegyekből, amit alátámaszt, hogy a személyzeten kívül kollé­gáink sem nagyon találkoztak senkivel.
Úgy tudjuk, a színházban – mely hatvan személy befogadására alkalmas – hasonló eset még nem igazán fordult elő. Sőt, gyakorlatilag telt házzal futnak meghirdetett estjeik. A művészek is tisztában lehettek ezzel, hisz kínosnak érezvén a szituációt, azonnal távoztak a helyszínről.
Ám munkatársainknak az utolsó pillanatban még sikerült elcsípniük az utcán zavartan toporgó Gerendást. Sajnos a beszélgetés közléséhez nem járult hozzá, de láthatóan feszengett a helyzet miatt, aminek okát talán ő maga sem értette.
A kilencgyerekes (?) művész egyébként húsvétkor került az érdeklődés középpontjába, amikor közösségi oldalán nyílt levélben vallott sanyarú életkörülményeiről, egyúttal bejelentve, hogy külföldre távozik"...olvasható a BorsOnline oldalán.
 Posta S.

2013. május 16., csütörtök

Az orosz medve nem szereti ha...

...a bajszát piszkálják. A medve meg nem játék!
 
A Győzelem Napja 2013.05.09.-én Moszkva Vörös tér!
(A katonai parádé,részlet) 
(Érdekesség a járművek oldalán a vörös csillag -ami ugye nálunk önkényuralmi jelkép!?
-a szerk.)
Posta S.

Védekezz a traffipax ellen !

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy Magyarországon nem tilos a traffipaxokat előjelző radar- és lézerdetektorok használata. A minisztérium szerint akár még szabályosabban is vezethet tőle az autós!

 
Ismeretlen utakon könnyebben szaladhat bele - még az egyébként szabálytisztelő - autós is egy bírságba, egy-egy megbúvó 40-es, 30-as tábla miatt. Ám fel lehet készülni az ilyen esetekre is, hiszen Magyarországon nem tiltott a radar és lézerdetektorok használata.

2012. szeptember 1-jétől érvényes új törvényi szabályozás kimondja: "Tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni, valamint az ellenőrzés eredményét befolyásolni, ide nem értve az ellenőrzést előre jelző eszközök használatát."

A radar- és lézerdetektorok pedig akár több száz méterrel is előre tudják jelezni a sebességmérő eszközöket, így lehetőség van esetlegesen korrigálni a sebességet - miközben ezek az érzékelők nem akadályozzák vagy zavarják a hatósági ellenőrzést.

A legális traffipaxjelző készülékek között találni szélvédőre rögzíthetőt, lökhárító mögé beépíthetőt, rendszámtábla keretbe szereltet. Sok termékből lehet választani, többféle kategóriában - annak függvényében, milyen minőségűre, milyen érzékenységűre van szükség, és nem mellékesen, mennyi pénzt szán rá az autós. A legális radar- és lézerdetektorok 10 000 és 300 000 forint közötti összegért kaphatók.
Hívatkozás; vezess.hu
Szerk;Barta P.

2013. május 15., szerda

Rendőrségi hír!

Bankrablás Debrecenbe !


A rendőrség közleménye szerint az ismeretlen elkövető fél egy körül ment be Debrecen belvárosában található egyik pénzintézetébe, (Csapó utca 71. szám alatti  takarékszövetkezeti fiók) az alkalmazottak elmondása szerint fegyverrel fenyegette meg őket és készpénzt követelt tőlük. Az alkalmazottak a pénztárban lévő összeget a fenyegetés hatására átadták,-aki információnk szerint egymillió forintot zsákmányolt- mellyel az ismeretlen férfi a helyszínről elmenekült.
 A rablást elkövető férfi 25-30 év körüli, 175-180 cm magas, 70-80 kg, normál testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor sötét farmernadrágot, sötétszürke alapon, vajszínű vagy krémszínű csíkos, kapucnis pulóvert, fekete cipőt, baseball sapkát viselt.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányág kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a rendőrség ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es hívószámait vagy tegyen bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán munkaidőben a 06-52-516-400/ 20-66-os telefonszámon.

Ingyenes lesz a temetés Debrecenben, ha Ön ássa a sírgödröt !?

Ugye már a gondolat is milyen morbid...!


(A kép illusztráció!)

Ingyen lesz a temetés azoknak a családoknak, akik vállalják a halott felöltöztetését és a sírásást. A szociális temetés bevezetésével segítene a kormány azokon a családokon, akik nem tudják kifizetni a több százezer forintos költségeket. A megyei temetkezési vállalat igazgatója szerint minden ötödik családnak óriási gondot jelent eltemettetni a halottat. A Debreceni Köztemető üzemeltetője azonban azt mondja, megfelelő védőoltások nélkül fertőzésveszélyt jelent a halottal érintkezni és sírt ásni...olvasható a dehir.hu oldalán.

Egy humoros (vagy mégsem?) karcolatot találtam a interneten.
Elképzeltük a helyzetet -címmel !

"Az elhunyt neve, lakcíme, születési hely, halálozási hely, évszám? Anyja neve? Nem, majd az enyém! Hogy azt temeti? Részvétem. Már nézem is… Megvan. Tudja a járást? Na, figyeljen! Végigmegy azon az ösvényen. Ott van a hűtőház… Kocsival van? Ajaj. De majd csak megoldja, a magukfajta a jég hátán is.... Szóval bemegy a papírral, amit adok, húz egy sorszámot, vár. 
A raktáros szólítani fogja, aztán a papírmunka után kiadja magának a holttestet. Zacskót hozott? Azt se? Nem baj, 1500-ért a shopban elég fasza hullazsákot tud venni, hazai termék, nem a kínai gagyi, amit a piacon árulnak. Felőlem viheti a vállán is, ha van hozzá gusztusa. De semmi földön húzgálás, mert akkor hívom a tisztiorvost. 
Érthető vagyok? A ravatalozó mellett van egy kis faház, az van kiírva, biztonsági szolgálat, de ez ne tévessze meg. A korpuszt leadja a csomagmegőrzőbe, húz egy sorszámot, vár. A raktáros szólítani fogja, aláír egy átadási-átvételit, és már viheti is a koporsót. Hullámpapír, úgyhogy vigyázzon, hogy ne essen szét. 
Ha szépen megkéri a fiúkat, segítenek berakni az öreglányt, aztán irány a sírhely! 10+áfáért mi is elvihetjük, de hívhat taxit is. Hogy hova kell vinni? Nem vészes, úgy 3 kilométer. Innen az ablakból is látni. Látja a kerítésnél azt a prérit? Ja, ja, ott a szemétlerakó mellett. 
Na, ott kedvére áshat, de aztán rendesen temesse el. Mert ha holnapra kiássák a kutyák, olyan büntetést kap, hogy az unokája is törlesztheti.
Hogy ásót se hozott? Na, ne szórakozzon velem. Akkor kaparja ki kézzel, bánom is én."
Szerk;Posta S.