A május 18-án közzétett "Itt a távközlési adó !"c. bejegyzésünkre olvasónk -aki történetesen a Telenor DPI csoport menedzsere- küldte az alábbi emailt magazinunknak.
Köszönjük a tájékoztatást.
"Sziasztok,látom nagy a felháborodás mindenütt, jelzem nem jogtalanul.A telefonadó több csoportot is hátrányosan érint. Azok a családok, cégek
akiknek tagjai eddig ingyenesen beszéltek egymással, most majd
fizethetnek: vagy az előfizetés díja duplázódhat meg, vagy a 2 forintos
adót terhelik rájuk. Hiába a kormány akarata, az újabb plusz adót velünk
fizettetik majd ki a szolgáltatók,mivel kénytelenek a felhasználókra terhelni ugyanis ez a szolgáltatás nem "nonprofit"elven működik!( A törvény értelmében a szolgáltatók rövid távon nem terhelhetik át az új
adót az előfizetőkre, a meglévő szerződéseiket nem módosíthatják, de ez
hosszú távon elkerülhetetlen.)
A július 1-jétől hatályos törvény értelmében a csoporton belüli
hívásokat,(DPI) a kék és zöld számokat is terheli adó, ami a három csoportot
biztosan hátrányosan érinti. Az adó hatására a szolgáltatók vagy
megszüntetik a csoporton belüli, 0 Ft-os perdíjat vagy a
látványos áremelést elkerülendő, a havi díjat emelik, a szakértők
szerint ez akár 50%-os drágulással is járhat!
Hátrányosan érinti továbbá a dolgozói és családi csomagokat, vagyis a
munkavállalókat és családjaikat, akik eddig ingyen beszélhettek
egymással, a jövőben ezt lényegesen drágábban tehetik meg.Cégünk szerint is ez a telefonadó rendkívül káros az egész magyar gazdaságra!
Sajnos én úgy látom -hallom- hogy nagyon sok előfizetőnk fogja felbontani szerződését,(ezt magánemberként talán meg is értem) ami senkinek sem jó hiszen ez egy visszafejlődést jelent.
Üdvözlettel......Tnor.DPI manager"
„Az új Btk. tervezete szerint, aki uniós jogi aktussal
kapcsolatban általános elégedetlenségre uszít, bűntettet követ el és 3
éves börtönbüntetéssel sújtható.
Amikor olvastam ezt a paragrafust, nem hittem el, sőt, igazából most sem akarom elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Megtörtént. Az Orbán-kormány jóvoltából. Ezek szerint innentől kezdve majd nem lehet az EU ellen tüntetni, az ellen felszólalni, annak negatívumairól tájékoztatni a közvéleményt?
Itt szeretném jelezni, hogy az EU-t egy hazánkat kizsákmányoló, gyarmatosító, a nemzetállamokat felszámolni akaró zsarnoki erőnek tartom, amely már régen nem arról szól, aminek az alapító atyái szánták. Továbbá azt is egyértelműnek tartom, hogy ebben a közösségben nekünk, magyaroknak nem termett babér és nem is fog. Magyarország jövője Európában, de nem az Unióban van.
Különös egyébként, hogy mindez akkor történik, amikor a Jobbik meghirdette: hazánk Svájc és Norvégia mintájára az Európai Gazdasági Térségben legyen tag, de ne az EU-ban. És akkor, amikor a Jobbik azt is meghirdette: minden eszközzel meg kívánja akadályozni, hogy uniós nyomásra felszabadítsuk a magyar földpiacot a külföldiek előtt.
Ezért mindenkit általános elégedetlenségre szólítok fel az Unióval kapcsolatban! Ha ezért börtön jár, le fogom ülni. A kormány szégyellje magát, hogy ilyen mélyre süllyedt!”
Hivatkozás forrása Itt





