Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2016. június 22., szerda

Sokba került a "csobbanás" !

Tel­je­sen ki­bo­rult VV (Rácz Béla) "Béci", ami­kor egy köz­te­rü­le­tes - sze­rinte igaz­ság­ta­la­nul - ko­moly pénz­bír­ság­gal súj­totta. Az egy­kori vil­la­lakó úgy tűnik, nem ta­nult a hely­zet­ből, de amint a képen is lészik, lesz miből kifizetni...


 Rácz a gyereke és felesége társaságában pattant be az autóba, hogy csobbanjanak az egyik budapesti strandon. Útközben azonban beleszaladt egy közterületes ellenőrzésbe. Az RTL egykori szereplőjének (az eredeti írásban "sztárolják", bár ő nagyon messze van a sztárságtól...) keményen a zsebébe kellett nyúlnia, mert megszokásból vezetett, nem pedig a nemrég érvénybe léptetett szabályok szerint.
"Ezt az országot éljük, srácok! Itt a Dagály strand, és általában itt szoktam közlekedni, amikor átmegyek Budára. Képzeljétek el, most kint állt négy közterületes, és fotóztak. Visszafordultam, és megkérdeztem, hogy miért készítettek rólam képet. Az van kiírva, hogy célforgalom, úgy tudom, ide leállhattam volna. Ő annyit mondott: megváltoztak a szabályok pár nappal ezelőtt, és ha megvárom az intézkedést, akkor 30.000 Ft-ot, ha elhajtok, később 50.000 Ft-ot kell majd befizetnem", írja a Facebook-on. 
"Mindezt úgy, hogy meg sem állított! Közölte, hogy építik a strandot, ezért nem szabad már ide bejönni."

"Nem értem, hogy a k*rva anyjukba gondolják, amikor az embernek az átlag magyar fizetése 120.000 Ft. És akkor sokat is mondtam! Most pedig ötvenezret akarnak elvenni a családomtól, kivenni a gyermekem szájából. Felháborító!" - elégedetlenkedett. (Talán előre kellett volna gondolkozni...)
"Béci" éppen csak arra nem figyelt oda, hogy a nagy videózás és panaszkodás közepette elfelejtette becsatolni a biztonsági övét, ez pedig jól látszik a Facebook-ra felrakott felvételen is! 
"Béci" biztonsági öv nélkül vezet, és így tartja a kezében a telefonját is! A háttérben jól látszik, hogy az autó visszatért a forgalomba ! Akkor jöhet a második büntetés !?
Szerk;Posta S.

2016. június 21., kedd

A velünk élő múlt...

A film a média által mélyen elhallgatott folyamatokat tárja a nyilvánosság elé, melyet egyetlen eddigi hatalom se szeretett volna, ha nyilvánosságra kerül. 
A 89.-es események  -szándékosan nem rendszerváltás- után az állami vállalatok a magyar nemzet közös vagyonát képezték. 
A privatizációnak nevezett vállalati átalakítást és magánkézbe adást a társadalom számára egy jobb jövőt hozó folyamatnak volt beállítva a nemzet számára. 
A film ezeket a történelmi mozgatórugókat és a visszaéléseket is megmutatja a teljesség igénye nélkül.
 A videó indítás után-a szerver miatt- pár másodperc után indul ! Türelem...

Szerk;Posta S.

Cigányok egymás közt...

Megpofozták Gáspár Győzőt !

 Győzike örül...na nem a pofonnak. 
Öt év után végre visszakaphatja a millióit Gáspár Győző! Még 2011-ben adott kölcsön egy barátjának ötmillió forintot, aki abból csak hármat fizetett vissza. A maradék miatt indított pert Győzike, aki a kamatokkal együtt már több, mint 3,5 milliót követelhet jogosan az ismerősétől.
(Akkor most már kifizethetné az adótartozásának legalább egy részét !- a szerk.)
 Miután kihirdették az ítéletet, szerinte hihetetlen dolog történt ! Az alperes anyja megverte Gáspárt.
"Ilyen még nem történt velem. Miután kijöttem, a bíróságról az anyja itt várt és megütött. Az anyámat meg halálba átkozta"...írja a blikk.
Szerk;Posta S.

Sikerült...

...elkészíteni a világon először a  Kaliforniai Egyetem kutatóinak egy olyan mikrochipet, amely ami ezer darab különálló, programozható magból áll. A megoldás meglepően energiatakarékos.


A processzort KiloCore névre keresztelték a kutatók, aminek már a neve is elárulja, hogy ezer magot tartalmaz. A lapka 1,78 trillió műveletet kezel másodpercenként, és 621 tranzisztor van benne.
 Az ezernyi mag mindegyike különálló és önállóan programozható, ezért használaton kívül képesek lekapcsolni. Ennek köszönhetően mindössze 0,7 wattnyi energiát igényel a mikrochip működtetése - ezt azt jelenti, hogy körülbelül egy egyszerű ceruzaelem erejével is beéri.
A gyártást az IBM kivitelezte az egyetem számára, amelyet valószínűleg nem látunk tömeggyártásban, mivel az egyedi készüléket, a kutatók saját használatra készítették. Titkosított adatok visszafejtéséhez, tudományos adatok feldolgozásához és videók kódolásához használják majd. 
Forráshír itt
Barta P.

2016. június 20., hétfő

Híd a csatorna felett !

A sámsonkerti településrészen néhány éve valaki hosszában félig lebontotta a Diósvári-csatorna fölött átívelő, a Muskátli utcát a Makkos utcával összekötő vasbeton hidat. Teljesen illegálisan. 

 (Fotó/2016-06. 16) Keskeny és kevésbé biztonságos - © Fotó: Molnár Péter 

"Az egyik a közelben lakó – nevének titokban tartását kérő – olvasónk állítása szerint a jelenleg körülbelül másfél méter széles építmény korábban olyan széles volt, hogy azon autók is át tudtak menni, így viszont már csak gyalogosok, biciklisek használhatják." 
 Hozzátette: ez a híd már a II. világháború idején is nyilvántartott volt, de akkor lerombolták, majd újraépítették. A 90-es években a Berettyó Vízgazdálkodási Társulás által kiadott térképmásolaton szerepel. 
Majd így folytatta: "a híd vesztét az okozta, hogy az egyik újonnan odaköltöző vállalkozónak valószínűleg nem tetszett a nagy forgalom, ezért saját markolójával félig lebontotta. (A betontörmelék mai napig ott van a parton.) Mivel a csaknem két méter mély Diósvári-csatornán autóval a közelben máshol nem lehet átkelni, az ott lakó gépjárművel közlekedőknek most legalább egy kilométert kell kerülniük." Írja a haon, hogy a névtelen olvasójuk szerint jó lenne a hidat újraépíteni.

(A dolog érdekessége, hogy erről a hídról már öt éve (!) is volt szó ugyancsak a haon-on, tehát a probléma nem mondható újnak, de akkor -és azóta- sem történt semmi érdemleges dolog. Biztosan voltak a városvezetőségnek fontosabb dolgai is, mint annak a pár embernek a problémájával foglalkozni  az eltelt öt év alatt... 
Remélhetőleg most már elérkezett az idő, hogy érdemben is fog történni valami, hiszen a mondás szerint a remény hal meg utoljára !-a szerk.)


(Fotó/2011-07.25A  megmaradt híd - © Czeglédi Sándor 
Szerk;Posta S.

"Felmerült, hogy a magyar kormány nem megfelelően"...?

A Telegraph cikke szerint az EU is vizsgálódik a felcsúti kisvasút körül, mert felmerült, hogy a magyar kormány nem megfelelően használta fel azt a 2 millió eurónyi uniós forrást, amiből a kisvasutat építették. Az uniós eljárás Jávor Benedek bejelentésére indul, aki szerint abszurd, hogy a vasút Orbán gyerekkori falujától Orbán másik fontos gyerekkori falujáig megy.
Az utasok viszont nem nagyon használják, mert szerintük „a semmiből megy a semmibe”.

A kormány az építkezés EU-nak benyújtott dokumentációban azt ígérte, hogy a kisvasút turisztikai vonzerő lesz majd, és napi 2500-7000 utasra lehet majd számítani. Ehhez képest a működés első hónapjában átlagosan napi 30 ember váltott jegyet.
Az unió azért vizsgálódhat ebben ez ügyben, mert az ő pénzük adta a kisvasút finanszírozásának 80 százalékát !
 Szerk;Posta S.

Így "működik" a statisztika !

"Nyáron a szabadságok és a hosszabb utazások miatt megnő a betörések kockázata. Az elmúlt két évben azonban az Aegon Magyarországnál 44 százalékkal csökkent a betöréses károk száma. A betörések felét még mindig Budapesten és Pest megyében követik el," írja a Világgazdaság hétfői száma.
 
Míg 2014-ben 4957 betörést jelentettek az Aegon ügyfelei, addig 2015-ben már csak 2803-at.
A statisztikákból kiderül az is, hogy a betörések 50 százalékát Budapesten és Pest megyében követik el, ezt követi Borsod, Somogy és Fejér megye.

Most nézzünk a számok mögé: Ez a megállapítás akkor lenne valós, ha a két szám mellett, a biztosítást fizetők száma is látható lenne !
Ugyanis  2014-ben 2 400 000 biztosított lakásra jutott 4957....és
              2015-ben 980 000 biztosított lakásra 2803...
 Ha így arányaiban nézzük, akkor már nemhogy csökkenés, hanem egyszerűen növekedés mutatható ki !
Ennyit a statisztikákról...
Barta P.

2016. június 19., vasárnap

Üzletben nincs barátság ?!

Amerika átvette Európa helyét az orosz piacon !

Miután az Egyesült Államok rávette Európát, hogy szankciókat hozzon Oroszország ellen, az amerikai cégek előretörtek az orosz piacon, és átvették az európaiak helyét. Washingtont vakon követve Európa vezetői átadták egyik legfontosabb külpiacunkat az amerikaiaknak.
Miközben az Európai Unió tagállamai és Oroszország közti kereskedelem több mint 100 milliárd euróval csökkent a kereskedelmi háború kezdete óta, az Amerikai Egyesült Államok a volt szovjet országokkal is versengve Oroszország 5. legnagyobb kereskedelmi partnerévé lépett elő – áll a Bloomberg hírügynökség beszámolójában !
A lap részletes adatokat közöl erre vonatkozóan: az Európai Unió és Oroszország közti kereskedelmi forgalom 100 milliárd euróval csökkent a szankciók bevezetése óta, a Boeing viszont képző és kutatóközpontot nyitott Oroszországban ! A Chicago központú vállalat 7,4 milliárd dollár értékű üzletet kötött Oroszországgal.
Európa vezető politikusai szerint Oroszországra próbálunk nyomást gyakorolni a szankciókkal, de valójában az Amerikai Egyesült Államok vív Európa ellen kereskedelmi háborút, – amelyben az Európai Unió nem tanúsít ellenállást, ehelyett önként feladta egy külpiacát, az amerikaiak javára !
Szerk; Posta S.