Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2016. április 11., hétfő

Népmese, mai modern változatban...


"Egyszervolt, hol nemvolt, volt egyszer egy az állami vagyon. A moszkvai világbirodalmon túl, az átláthatatlan privatizációs üveghegyen innen, a nagy varázslók korában eltűntek a gyárak, üzemek, kastélyok, földek, erdők az állami tulajdonból.
Az elvarázsolt ország, nevesincs királysága (nem király a neve, de a királynál is nagyobb a hatalma) kedvenc, sőt kegyenc miniszterére bízta az állami birtok (f)osztogatását. Kopasztották is az államot, mint Márta asszony a vasárnapi húslevesbe való tyúkot, forró víz nélkül.

Rózsa Sándor és a világ valamennyi, valaha volt útonállója szájtátva bámul ránk, hogy ez lehetséges? Elvenni a vagyont azzal, hogy az Államé, mindnyájunké, kicsit pihentetni, aztán magamévá tenni aprópénzért, mint az olcsó utcalányt. Mindezt a jog, és az állam palástja alatt.
Az útonállás magánvállalkozásban soha nem lenne ennyire „hatékony”. És mindezt a magánvállalkozás elsődlegessége jelszavával ! 
A lényeg: mindent jól összezavarni, akkor lehet igazán sikeresen a zavarosban halászni!
Az ostoba becsületesnek meg: „száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol!” "
(Megjelent a Magyar Fórumban „Nem mese ez gyermek címmel” 1995. )
Szerk;Posta S.

2016. április 9., szombat

Van még lejjebb ?

"Nyugi van srácok, mert mi akármit megtehetünk és akkora punkok vagyunk, hogy akármit meg is fogunk tenni. Miért ? Mert hagyjátok, hogy megtehetjük ! "
Ez lehet a mottója az "új" TV-2 nek.
Vagy talán vezetőség így akart üzenni az egyre hangosabb kritikusoknak ? Mert ugye a "Magyar reformok működnek" ! Na de könyörgöm... ennyire ?

Forráshír itt !
Szerk; Posta S.

2016. április 8., péntek

Kommentár nélkül !

Több roma nemzetiségi önkormányzat és civil szervezet nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben a kormányzat roma politikája ellen tiltakoznak.

"Nyílt levél
Kedves Roma Testvéreink!

Mi, akik ezt a levelet aláírtuk együtt és külön-külön is kifejezésre juttatjuk, hogy elegünk van a mai magyar kormányból és különösen annak vezetőjéből, Orbán Viktorból.

Kevesen tudják, de 1989-ben, a cigányság akkori vezetői megegyeztek abban, hogy néhány személyt ki kell választani a romák közül azzal a céllal, hogy népünk felemelkedéséért dolgozzon, hiszen a cigányság helyzete, életkörülményei már akkor is rendkívül rosszak voltak. Köztük a legígéretesebb fiatalember Orbán Viktor volt, akiben az akkori roma vezetők a cigányság felemelkedésének letéteményesét  látták.
(...) Ki kell mondanunk: Orbán Viktor, aki ma már nem büszke arra, hogy származása szerint közülünk való, nem csak a cigányságot köpte szemen, hanem több millió nyomorba kényszerített magyar embert is. 
Látva azt, hogy ma már kizárólag a saját családjának a gazdagodása érdekli, ki kell mondanunk, hogy nem tekintjük vezetőnknek, elveszítette bizalmunkat és semmilyen módon nem kívánjuk a továbbiakban segíteni a hatalomba maradását. 
Reméljük, hogy felhívásunkhoz minden magyarországi roma csatlakozik és 2018-ban a mi segítségünkkel szabadulhat meg meg az ország a zsarnokká vált egykori csóró roma gyerektől !"
A forrás teljes levél itt olvasható
Szerk;Posta S.

2016. április 7., csütörtök

Kiss László egy "talpig úriember" ...

...akit a hatalom a végsőkig támogat !

A videó 24.hu forrás
Az úszóválogatott szövetségi kapitánya alpolgármester Százhalombattán, ahol rendkívüli ülést tart a képviselő-testület. Az ülés előtt a 24.hu riportere elkapta a botrányba keveredett edzőt. Aki nem hallaná jól a videón a választ, leírom; "Nem beszélek, hagyjon a p*csába !" Úriember....
Szerk;Posta S.

Mégegyszer a Windows 10-ről !

Ambiciózus terveket dédelget a Microsoft:  2017-re egymilliárd eszközön szeretné látni a Windows 10-et. Ezért azután mindent megtesz annak érdekében, hogy mindenki frissítsen, csak épp vannak, akik maximálisan elégedettek korábbi rendszerükkel, és nem akarnak upgrade-elni.
https://www.grc.com/never10/Snapshot3.pngA redmondi cég viszont erőszakos, és nem kevesen voltak, akik bosszankodva konstatálták, akaratuk ellenére jelent meg a gépükön az új operációs rendszer. 
Ha az ön gépén még valamelyik régebbi változat fut, és amellett, hogy tisztában van a biztonsági kockázatokkal, azonban mégsem frissítene, érdemes megnéznie a Never10 nevű segédprogramot.
 Egy nagyon kicsi hordozható -portable- szoftverről van szó, amelynek köszönhetően egyetlen kattintással megakadályozhatjuk a frissítést, de ezt a döntésünket bármikor visszavonhatjuk.
(A Download now feliratra kattintva letöltjük), és a továbbiakban csak az exe fájlra kell kattintani, hogy elinduljon. Rögtön azt fogja mutatni, hogy  a rendszerünkön engedélyezett-e (enabled) avagy tiltott (disabled) a frissítés. Ha nem akarjuk, hogy a rendszerünk frissüljön, de az enabled állapotot mutatja, akkor kattintsunk a Disable Win10 Upgrade feliratra. A tiltást bármikor visszavonhatjuk, ekkor újra el kell indítani a programot, majd az Enable Win10 Upgrade feliratra kell kattintani.
Barta P.

Az eredetiségvizsgálat is csak pénzlehúzás ?

Hiába van az eredetiségét bizonyító közokirat, amit a kötelező 17 ezer forintos vizsgálat után megkapunk úgy tűnik semmit sem ér , pedig ezért évi 5 milliárdot szed be az állam. 
Az alábbi videó ezt bizonyítja !

Barta P.

2016. április 6., szerda

Brüsszel akar dönteni a "honfoglalókról" !

Elvenné az Európai Bizottság a tagállamoktól a "menekültek" befogadásáról való döntés jogát, és Brüsszel maga döntene az ügyben – áll egy német sajtó által idézett bizottsági tervezetben. Brüsszel szándékai szerint "egyetlen és központosított döntési mechanizmus" jönne létre !

 A Bizottság épülete Brüsszelben

A Tagesschau a Die Welt című lapra hivatkozva arról írt: a brüsszeli Európai Bizottság elvenné az uniós tagállamoktól a menekültügyi eljárások lefolytatását, és a Bizottság maga döntene a "menekültek" befogadásáról. 
A német lapok szerint a Bizottság "Európai menekültügyi rendszer reformja és az Európába vezető legális utak erősítése" címmel megfogalmazott dokumentumában az áll, megfontolják azt, hogy a menedékigények feldolgozását a nemzeti szintről európai szintre tegyék át. 

Már most is létezik egy Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) nevű uniós intézmény, amelyet a Bizottság javaslata szerint döntési jogokkal ruháznának fel, és minden uniós tagállamban irodát nyitna. Ezzel Brüsszel szándékai szerint "egyetlen és központosított döntési mechanizmus" jönne létre, melyben teljesen harmonizálnák az eljárást, a "menekültek" befogadásáról pedig "konzisztensen uniós szinten döntenének".  forrás
 Szerk;Posta S.

Mégis lehet népszavazás a vasárnapi zárvatartásról !

A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 16/2017. határozatát megváltoztatta, és az Erdösi Lászlóné által benyújtott kérdés hitelesítését megtagadta. 

A Kúria döntése meghozatalakor figyelembe vette, hogy az időbélyegzőnél Erdösi Lászlóné nem személyesen járt el, figyelembe vette, hogy a népszavazási kezdeményezés aláírással is igazolt átadásakor Erdösi Lászlóné másodikként nyújtotta be a kérdést, figyelembe vette továbbá a 2016. február 23-án az NVI előterében történt eseményeket.

Ez utóbbi tekintetében a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdösi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdösi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem.

A Kúria másik döntésben a Nemzeti Választási Bizottság 17/2017. határozatát változtatta meg, és hitelesítette a Nyakó István által benyújtott aláírásgyűjtő ívet, amely a következő kérdést tartalmazza: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?” 
A Kúria úgy ítélte meg, hogy a kérdés a választópolgári és a jogalkotó egyértelműség követelményének megfelel, nem ütközik az Alaptörvényben meghatározott tiltott tárgykörök egyikébe se.
A Kúria ezen döntése nyomán megszűnt a népszavazási eljárás akadálya: lehetőség nyílt a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazási ügyben aláírásgyűjtésre, ezért e tárgyban újabb kérdés nem nyújtható be.
Barta P.