Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2015. december 7., hétfő

Szerencse le...

Még mindig nem kifejezett kedvenc oldalam a nol.hu de meg kell mondjam, nagyon sok furcsaságra mutat rá a "Szerencse le"... című riport írásával.

A tény:
 Már három éve, hogy a kormány (nemzetbiztonsági kockázatokra és a szegények védelmére hivatkozva) betiltotta a teljes játékgépes szektort. /Ez nem egy szerencsés nap volt ezen vállalkozások számára !/ Ezzel 1200 kisebb vagy nagyobb vállalkozást nullázott le egy csapásra. Azóta csak az állami cégnél vagy a baráti kaszinókban lehet játszani.
 A riport:
A cikk szerzője találkozót szervezett egy volt játékautomatákat üzemeltető vállalkozás  tulajdonosával aki mindent részletesen elmondott,  annak idején hogyan is történtek a dolgok.

Volt kollégáival ma már úgy gondolják: egy csata vesztesei lettek, amely két erős kormánypárti politikus között zajlott. 
­Neveket nem mond, de emlékeztet: 2011-ben már drasztikusan megemelték a játékadójukat, sőt, sok százmillió forintos költséggel egy olyan informatikai rendszer létrehozását is vállalniuk kellett, amellyel távolról lett volna felügyelhető az összes automata. 
Úgy véli, erről derültek ki később erős magánérdekeltségek, s a kormánypárti politikus ellenlábasa borította a bilit a „legmagasabb" szinteken. 
Ennek következménye lett a statáriális intézkedés. Hogy városi legendáról van-e szó, ma már lehetetlen kideríteni... akit érdekel a teljes írást itt végigolvashatja. Nagyon érdekes és tanúságos történet.
Szerk;Posta S.

2015. december 6., vasárnap

Ami sok az sokk !

A két kis kínai gyerek újra megszületett, mivel karcolásokkal megúszták ezt a szörnyűséget !
Csak erős idegzetűeknek !

Barta P.

"Továbbra is megvédjük Izrael polgárait"...

- jelentette ki a vasárnapi kormányülésen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök !

 Netanjahu: Izrael nem lesz kétnemzetiségű állam
 foto;ATV
A kormányülésen úgy döntöttek, hogy hanuka - az ókori zsidó makkabeus felkelők görögök feletti győzelmére emlékező ünnep - alkalmából ötven százalékkal emelik a sorkatonák zsoldját.    
Netanjahu kora este a jeruzsálemi siratófalnál gyújtja meg a kilenc ágú hanukai gyertyatartó első lángját, ezzel is jelezve az 1967-ben elfoglalt jeruzsálemi óváros feletti izraeli fennhatóságot. 
Tavaly nem a siratófalnál, hanem katonák körében gyújtotta meg az első hanukai lángot.

A miniszterelnök a kormányülésen a hanukai ünneppel kapcsolatban párhuzamot vont az ókori zsidók szabadságharca és a jelenkor eseményei közt. 
 "A hanuka elsősorban egy elszánt kis nép különleges hősiességének ünnepe, amely visszaszerezte függetlenségét és fennhatóságát, fényt terjesztett, elűzve a sötétséget - nagy mértékben ez a mai Izrael története is"-mondta, az ATV tájékoztatása szerint.
(Bár ezt az  anticionista rabbik nem így látják, mert hitük szerint nemhogy állama, földje sem lehetne a zsidóknak. Izraelt és a cionizmust tartják felelősnek a zsidógyűlölet kialakulásáért !
Szerk;Posta S.

2015. december 5., szombat

A rezsicsökkentést csak be kell valahol hozni!

A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala konzorciumában megvalósuló projekt keretében rögzítette a rendőrség az ország közútjain felszerelt fix telepítésű berendezések szerelési helyszíneit.

 Forrás;vezess.hu

A papíron a közúti halálesetek és sérülések számának csökkentése érdekében létesülő, –valójában pénzbehajtó rendszer rögzített kamerái üzemszerűen még nem működnek, de – a rendőrség időben tájékoztatást ad azok „élesítési” időpontjáról.
A Véda közúti intelligens kamerahálózat részeként március 26-ától működik az ország közútjain 160 változtatható helyű kamera, amelyek a sebességmérés mellett – többek között – forgalomszámlálásra és többféle szabályszegés felismerésére, dokumentálására is alkalmasak. Hogy hol, mikor mérnek üzemszerűen, arról a rendőrség a honlapján (www.police.hu, Sebesség-ellenőrzések menüpont) naprakész tájékoztatást ad minden érdeklődőnek.

És mennyi is az a bírság ? 
A hamarosan büntető új eszközök közel tucatnyi szabálysértést lesznek képesek rögzíteni. Itt van, hogy melyikért mekkora bírságot tartalmazó csekket hozhat a jövőben a postás.
-Gyorshajtásért: 30 000-300 000 Ft
-Kihangosító nélkül telefonálásért: 30 000 Ft
-Biztonsági öv nélküli autózásért: 10 000, 15 000 vagy 20 000 Ft (lakott terület, vidék, autópálya)
 -Jelzőlámpa tilosán áthajtásért: 50 000 Ft
-Vasúti átjárón tiltott áthajtásért: 60 000 Ft
-Záróvonal átlépéséért: 30 000 Ft
-Kötelező haladási irány megszegéséért: 50 000 Ft
-Tiltott behajtásért: 30 000 Ft
-Autópálya leállósávjában jogtalan megállásért: 40 000 Ft
-Autópálya leállósávjában haladásért: 100 000 Ft
-Buszsáv jogosulatlan használatáért: 20 000 Ft
-Buszsávban haladásért: 30 000 Ft
-Lejárt műszakival autózásért: 40 000, 50 000 vagy 60 000 Ft (attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 hónapja járt le)
 (Valahol olvastam egy kommentelő megjegyzését, ami "Állami útonállásként" aposztrofálta ezt a tevékenységet. Erre mit is lehet  mondani? Ezt kell szeretni, erre szavaztunk !-a szerk.")

Összesen 15 milliárdba kerül a rendszer kiépítése, ebből a 160 mobil készülék tervezése, gyártása, szállítása, üzembe helyezése és további funkciókkal történő bővítése mintegy 900 millió forint. 
Szerk;Posta S.

Vajon az ilyen "eltérő kultúrát" is támogatnunk kellene ?

Finnországban néhány nappal ezelőtt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy 26 éves afgán férfit, Ramin Azimint, amiért megerőszakolt és utána brutálisan meggyilkolt egy 17 éves finn lányt, januárban, Poriban.

 
 foto:exponerat.net

A pszichológiai vizsgálat szerint a férfi teljesen épelméjű volt, amikor tettét elkövette, aminek okaként kapcsolatuk megszakítását jelölte meg. 
A bevándorló feleségül akarta venni a lányt, és gyereket akart tőle, de ő szakított vele, és egy másik férfival kezdett el járni. Január végén az afgán férfi felutazott a lakóhelyéről, Helsinkiből Poriba, ahol a lány lakott, és felajánlotta volt barátnőjének, hogy elviszi autóval Ulvilán keresztül Kokemäkibe. Ulvila környékén azonban brutálisan megerőszakolta, aztán elvitte Kokemäkibe, ahol egy székhez kötözte egy fészerben, leöntött benzinnel, és élve elégette. 
Az afgán férfinak, bár már régóta Finnországban lakik, nincs finn állampolgársága csak letelepedési engedélye. Az ítélet után a gyilkos azt mondta, fellebbezni fog.
A forráshír itt olvasható !
Szerk;Posta S.

2015. december 4., péntek

A sírig tartó barátság

Négy évvel ezelőtt egy idős férfi mentette meg egy pingvin életét, és ezután igazi barátság szövődött közöttük. Az állat azóta is rendszeresen meglátogatja. 
 A brazil férfi még 2011-ben találkozott először pingvinbarátjával, amikor az olaj áztatta állatot megtalálta a parton. A férfi segített a beteg madárnak, gyógyítgatta és szardíniával etette, az pedig sírig tartó hűségével hálálja meg mindezt.
 A pingvin időről időre, akár négy hónapra is eltűnik az óceánon, de mindig visszatér és eltotyog öreg barátjához a parti kunyhóba.

Ez bizonyítja, hogy az állatok sohasem felejtik el azt -az embertől eltérően-, aki egyszer megmentette őket a biztos haláltól.
Barta P.

Megcsináltuk...ezt is.

Eger polgármestere, Habis László személyesen adott át a városban egy illemhelyet, amelyből kilépve az ország egyik legszebb városrészlete tárul a megkönnyebbült emberek elé. A WC a helyi lap beszámolója szerint „a megújult térrendszer szívében található”
Public Toilett – ez a felirat is olvasható a nyilvános illemhelyen, amelyet csütörtökön sajtótájékoztató keretében adtak át hivatalosan – számol be a jeles eseményről a Heol.hu.

 Fotó: Korsós Viktor /heol.hu/

(Pedig ebből még nagy gondok is lehetnek, mert ha egy slozi nem "Nemzeti" akkor már nem is esik jól a "megkönnyebbülés" !)
  foto;internet
– Aki pedig a toilettet igénybe veszi, bizonyára olyan nyilvános helyre tér be, amelyből kilépve az ország egyik legszebb városrészlete tárul elé, hiszen a vécé az Eger-patakra és a Végvári vitézek terére nyílik – jegyezte meg az ünnepi esemény egyik résztvevője. -Nagy dolgok ezek, fogalmaz a lap.  A büszkeség "érthető".
Szerk;Posta S.

Nincs több diploma "romológiai ismeretek" nélkül !

Hihetetlen, de ezt is megértük !


A jövőben a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) egyetlen szakán sem lehet diplomát szerezni anélkül, hogy a hallgató legalább három tantárgy teljesítése során "romológiai ismereteket" szerezne – mondta dr. Kustár Zoltán általános rektorhelyettes kedden az intézményben rendezett Cigány Szakmai Napon. 
– Egy szociológiai, egy történelmi és egy az adott szakhoz szükséges információkat adó tárgyat kell majd tanulniuk a fiataloknak. Létrejön a Romológiai Tanszék, jövő szeptemberben pedig már bevezetünk kurzusokat – tette hozzá.
Az eseményen kerekasztal-beszélgetésen válaszolták meg a meghívottak a hallgatók előzetesen összegyűjtött kérdéseit. 
– Nem a kultúránkat kell átadni, hanem az evangéliumot, s tisztelettel hagyni, hogy az ott hasson, ahol szükség van rá – hangsúlyozta Dani Eszter, a Magyar Református Egyház missziós irodavezetője. 
A DRHE egykori diákja, aki Kárpátalján szolgál lelkészként, hozzátette, akarjuk megismerni a közösséget, ne tartsunk tőlük, és ne akarjuk megváltoztatni a szokásaikat. Az evangélium minden kultúra bizonyos pontjait kihívások elé állítja, a miénket is – tette hozzá.
Forrás:haon
Szerk;Posta S