Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2015. augusztus 29., szombat

Amikor a jóslat beteljesedik ?


Nostradamus a magyaroknak írt-többek között-Jóslatot a menekültekről (betolakodókról) is...

Aki valaha is olvasta tanulmányozta Nostradamus jóslatait a Magyarokhoz, annak szembetűnhet néhány igen fontos tényező: A versek számokkal ellátva sorrendben vannak, de nem kronológiailag csupán ahogyan ő látta úgy írta egymás után. Ezek közül figyeljük meg mennyire ráillenek ezek a versek még ha nem is kapcsolódnak egymáshoz olvasd el és tanulmányozd őket. Számomra meglepő a pontosságuk amelyeket közöl a történésekről a jelenről egy olyan ember aki több száz évvel ezelőtt jegyezte le mindezeket.

Lássuk a jóslatot:

"Nomád népek jönnek Pannóniába, egyre számosabban és megvetetten, e nemzet veszti nyelvét s Európában árva, a föld népe nem fogadja be, sem a szellem. Csak táncol s zenél, koldul, lop ha kell, és vándorol tovább, örökké vágytól hajtva, hogy egyszer végső hazát is érdemel, és barna bőre nem lesz bélyeg rajta."

A nomád népek megérkeztek egyre többen jönnek, Az európaiak nem fogadják be köztük mi magyarok sem hiszen ahogyan viselkednek, és ezáltal vándorolnak országról országra, mindenütt befogadást dokumentumot kérve a letelepedéshez, dolgozni nem akarnak csak koldulni lopni és vándorolni.

(Bár ez a jóslat érdekes, mert agy másfajta népcsoportra is hajaz!-a szerk.)


Jóslat:

"Az írott szó elhal majd, és egyre szegényebb lesz a beszéd, a nemzetre egy talány hoz bajt, mely elveszi az emberek eszét. Egész nap otthonukban ülnek, bámulnak hazug, mozgó képeket, s mire a bálványok ledőlnek, már alig születnek gyermekek."

Ez a vers pedig valamelyik ( találmányra) a jelenlegi világunkban található fejlett eszközök ( számítógép, internetes játékok, közösségi oldalak, szelfiőrölet stb. ) hoznak bajt ránk elvakítanak bennünket, és mire ész bekapnánk a nemzetünk megkopik és elfogyunk.

Jóslat:

"Amit értelmes elme el sem képzel, az megtörténik majd Hungáriában. Senki nem boldogul erővel, sem ésszel, csak gyilkos ármány és ravaszság van. Dolgozni akarnál, de nincs munka, pedig a földek parlagon hevernek, aki eddig a munkáját csak unta, most koldusa lesz az idegeneknek."/i]

Mennyire találó ez a versszak is, a mai Magyarországra?Erővel munkával és még tanultsággal ésszel sem keresed meg a kenyered jelenleg.Dolgoznál de nincs hol, és ha van is annak nincs értéke, hiszen kevés pénzt keresel vele. Idegeneknek dolgozunk koldusként otthon és külföldön, mert ha jól is keresel kint, de mégsem lehetsz otthon.

Jóslat:

"Csak temetni tudnak, nem ünnepelni, erejük gyorsan elfogy, szalmaláng, türelmesek, de kitartásuk semmi, vezérük rosszul végzi mindahány. Költőiket elfelejtik gyorsan, akárcsak régi énekeiket, magyar se marad sok a honban, de magyarul szólnak - az idegenek."

Ezt nem szeretnénk hogy ugye bekövetkezzen, - teljesen - hiszen fogyatkozunk és ha elfeledjük magyarságunk, majd jönnek idegenek kik beszélik nyelvünk és megmaradnak nálunk, mert a hazánkban egyre kevesebben vagyunk.

A jóslat utolsó vers sorai hogy hitelt érdemlő legyen:

"Akinek mindezt írtam rendelésre, három hónappal él tovább mint magam. Csatát veszít, de a harcnak nem lesz vége, minden ledőlt toronynak súlya van. A pogány még százhúsz évig itt lesz, de egyre jobban gyengül - személye két nemzet közt híd lesz, s utódja nagy művet ír a küzdelemről"

Ez a nagyhírű vitéz a magyar nemzet fia 3000 ezüstöt fizetett Nostradamusnak ezért a munkáért, és a megrendelő személyében Zrínyi Miklósra ismrünk a szigetvár hősére, aki valóban három hónappal élte túl a jóslatok szerzőjét és 1566 szeptember 8-án hősi halált halt.

Egy jóslat Szécsényi Istvánról:

"Nemes család sarja, mégis a köz érdeke nyűgözi le életében,
folyókat rendszabályoz, partot összeköt, s tudósokat növel rég elfecsérelt pénzen. Királya híveként szít forradalmat, népe szolgájaként magába réved, s midőn egész Pannónia reszketve hallgat, egyetlen lövéssel vet önmagának véget."


Valóban Szécsényi István 1860 április 8-án Bécsben főbe lőtte magát. Vitatják hogy meggyilkolták ugyan, de ha a jóslatot tekintjük irányadónak akkor öngyilkos lett

Jóslat:

"Bölcs ember, a jogok tudósa, szerény és nagy hatású szónok, nem volt ilyen kétszáz év óta, törvényben mér sok országos gondot.
Amit fegyverrel el nem ér ország, eléri azt ő türelmes gondolattal általa békül meg magyar és osztrák, köt egyezséget az ördög és az angyal."


A kiegyezés kovácsa Deák Ferenc köt egyezséget magyar és osztrák között, érdekes az utolsó szópár ördög és angyal. A nyugat mindig is a magyarok eltávolítását tűzték ki a történelem folyamán.

Jóslat

"A második millennium után a víz csak csordogál, a föld kiszárad, forró aszály söpör át Hunnián, s keletről menekvők
nek nem vet gátat. A Danubiuson száraz lábbal átkelhet bárki, ám háborúk miatt, mit vívnak három szomszédos királlyal, a nép Danubiuson túlszalad."

Ez a rész még várat magára, de ha jól megfigyeljük ebbe is lenni kezd részünk, Aszályos időket élünk és a menekültek is megjelentek kelet felől, már csak a Duna apadása hiányzik hogy teljesedjen ezen jóslat, a szárazság miatt.

 Forrás
Szerk;Posta S 

2015. augusztus 28., péntek

A "Nagy Testvér " mindent tudni és látni akar !

Az e-kártya után, egy újabb nyilvántartást akar bevezetni az állampolgárokról a kormány!
Ami szerint:
"A teljes magyar lakosság arcképének nyilvántartását és profilozását tervezi a kormány – ez derül ki a Belügyminisztérium törvénytervezetéből. Az adatbázis a hivatalos igazolványképekből épülne és gyakorlatilag bármelyik állami szerv hozzáférhetne, amelynek csak egy csepp rendészeti jogosítványa van. 
A törvény arról is rendelkezne, hogy a hatóságok egyszerre akár több tízezer polgár mobiltelefon- és internetforgalmát online ellenőrizhetnék, lehallgathatnák."-olvasható a napi.hu honlapján !

Az anyag címe "az arckép profil nyilvántartásról és arcképelemző rendszerről szóló törvény tervezete", amely a címével egyezően egy központi adatbázist hozna létre, ahol minden magyar állampolgár arcképét tárolnák.
A javaslat egyszerre számos okot hoz fel, hogy miért van szükség erre: egyszerre indokolják a nemzetközi okmányhamisítással, a bűnüldözéssel, az ismeretlen holttestek azonosításával, és a politikusok, védett személyek biztonságával. A javaslatot szeptember elsejéig lehet véleményezni, vagyis e nagy horderejű kérdésben a "társadalmi vitára" öt napot hagyott a Belügyminisztérium.
Az előterjesztés itt olvasható !.
Szerk;Posta S.

2015. augusztus 24., hétfő

Hírek "innen-onnan"...

 Az egyik hír:

 Fennhangon sértegette az izraeli ( magyar származású ) konzult egy férfi áprilisban a fővárosi Pozsonyi utcában, az elkövető ellen vádat emelt az ügyészség.
Az ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette (?) miatt emelt vádat egy 63 éves férfival szemben, aki a vád szerint pár hónappal ezelőtt a belváros egyik utcájában durván sértő és gyűlölködő módon, olyan félelemkeltő szavakat kiabált az izraeli konzulnak és fiának, hogy az a sértettekben riadalmat keltett. 
 Idén április 25. napján az esti órákban Izrael Állam budapesti Nagykövetségének konzulja a XIII. kerületi Pozsonyi utcában héberül beszélgetett a fiával, aki kipát viselt. A vád szerint...a teljes hír itt !
A feltételezett bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető !

És a másik hír:

Egy nőt majdnem életveszélyesen
megsebesítettek Ózdon a felbőszült támadók, akik csoportosan támadtak a sértett házára, mert a nő terhelően vallott rájuk a rendőrségen !
2013. július 1. napján az esti órákban a 28 éves férfi és családtagjai, férfiak és nők vegyesen, összesen heten, botokat, kardokat illetve szigonyt vettek magukhoz és Ózdon a későbbi sértett nő háza elé vonultak.
 Az utcáról kiabálva trágár módon szidalmazták a házban lakókat, azt sérelmezve, hogy egyikük terhelő vallomást tett rájuk egy másik ügyben a rendőrségen.
 A hangadó 28 éves vádlott egy nála lévő 35 cm pengehosszúságú három élű szigonyt célzottan asértett nő felé dobta „most megdöglesz, te g...i magyar k...va" felkiáltással ! Egy 46 éves férfi a sértett nő felé dobott egy vasalt végű fa szerszámnyelet, mely a lábán találta el. A teljes hír itt !
A szigonyt és a szerszámnyelet dobó vádlottak tekintetében végrehajtandó, a többiek vonatkozásában felfüggesztett börtönbüntetést  indítványozott a bíróságnak az ügyészség !
Szerk;Posta S.

2015. augusztus 23., vasárnap

Hogyan tovább ?

A szorítóban Zsohár Zsuzsanna, a bevándorlókat segítő Migration Aid szerveződés szóvivője, és Novák Előd, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő.

sakema

2015. augusztus 22., szombat

Egy diktátor hétköznapjai

Egy  diktatúra sem tart soha örökké...

Szerk;Posta S.

Egy újszülöttnek minden vicc új

Két titkárnő mindig megbeszéli a hétvégi élményeit. És hogy ne csámcsogjanak a többiek – a szex helyett mindig beillesztik a „nevetés” szót.
- Pénteken este egy igazán nagyot nevettem.
- Szombaton átjött a szomszéd – ó istenem milyen nagyokat nevettünk együtt.
- Vasárnap egy partin voltunk. Nyolc pár – félholtra nevettem magam. És mi volt veled?
- Pénteken nem nevettem, szombaton nem nevettem, aztán vasárnap mikor beléptem a fürdőszobába – azt látom, hogy a férjem röhög a markába. 

2015. augusztus 21., péntek

A háttérhatalom diszkrét bája...

 A kérdés; miért indult meg a tömeges bevándorlás Európába-és csak az EU-ba ?
Az IÁ (Iszlám Állam) háborút folytat Európa ellen és talán ennek része a tömeges bevándorlás ? Ez elképzelhető !


Az viszont érdekes, hogy ez a háború nagyban eltér a történelem eddigi háborúitól és ez adja a terv zsenialitását amely kirajzolja a véres aszfaltra a háttérhatalom árnyékát. 
De miről is beszélünk:
-Egy hirtelen jött 'állam' fegyveres konfliktusban áll a teljes nyugati (keresztény) világgal úgy, hogy a területén egyetlen hadieszközt, de még egy árva, üres töltényhüvelyt sem gyártanak.
 
-Ez az 'állam' működőképes, működő infrastruktúrával, gazdasággal rendelkezik. De miből szerzi a bevételeit? Kitől szerzi be a hadianyagot, utánpótlást, pótalkatrészeket? Mert ahhoz a sok terepjáróhoz bizony ezek kellenek (gyártmánytól függetlenül). Ki szervizeli a hadifelszerelést? Honnan van hozzá szaktudása? Melyik kikötőbe érkezik az utánpótlás? Milyen fennhatóságú hajó hozza? Mely cég bérli a hajót stb stb stb...és sorolhatnánk tovább !
Ha még létezne egyetlen újságíró(újság) az egy hét alatt lerántaná a leplet erről a szatíráról.
 
-Honnan volt filmes szakemberük a propagandavideóikhoz? Ki készítette azokat (NAGYON professzionális filmekről beszélünk)...n+1 helyen sántít a történet.
A valódi kérdés most  az, hogy ezt miért nem látják az emberek! Nos ez az árnyék valódi sikere!
Szerk;Posta S.

Tudod ki kémkedik utánad ?

 A "Tűzróka" megmutatja !

Nem is gondolnánk, hány oldal les ránk, amikor felkeresünk egy-egyet közülük. A Lightbeam nevű Firefox-kiegészítő éppen arra hivatott, hogy megmutassa, kik kíváncsiskodnak utánunk, akár a tudtunkkal, akár anélkül. A kiegészítő letöltése után felkerül az ikonja az eszköztárba, s ha munkára akarjuk fogni, egyszerűen kattintsunk rá, miután felléptünk egy oldalra.



 Egy szép interaktív grafikon mutatja a meglátogatott honlapokat, a hozzájuk kapcsolódó oldalakat, amelyek „sütiket” használnak, és azt, hogy miként is kapcsolódnak egymáshoz ezek az oldalak. Bármelyikre kattintunk közülük, megláthatjuk, hogy hol vannak a szervereik. 
A legszebb az egészben, hogy bármelyik oldalt blokkolhatjuk, kikapcsolhatjuk a követést. Ha előnyben részesítjük az áttekinthetőséget, akár listás megjelenítést is kérhetünk a grafikon helyett. 
Barta P.