Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2015. június 12., péntek

Egészségügyi maffia, avagy a gyógyszeripar érdekei...

A közelmúltban a texasi orvosi fórumon Dr. Stanislaw Burzynskit támadások érték azért, mert eddig igen sikeresen gyógyított meg reménytelen rákbetegeket, houstoni kutató klinikáján”- idézet Dr. Nicholas Gonzalez véleményéből, aki úgy utalt a rák iparág hozzáállására, mint egy egészségügyi maffiára, amely ragaszkodik a hagyományos kezeléshez. “Ez több, mint a Twilight Zone! “- kiáltott fel.


Egyszerűen fogalmazva, amikor alternatív szakemberek, vagy úttörő orvosok sikerrel kezdik el gyógyítani a rákot, vagyis a hagyományos és jóváhagyott sztenderd orvosi kezeléseket kikerülve, a meghatározó és irányadó orvosi bürokrácia, karöltve a gyógyszeriparral, elkezdik azt az orvost üldözni, vagy bíróság elé citálni, a sikerekről szóló információkat pedig nem engedik napvilágot látni.

Eközben több száz, ha nem több ezer hal ember hal meg az egészségügyi rendszer sztenderd kezelésének és a mérgező daganatellenes szereknek köszönhetően. A hagyományos ellátás egy konszenzust jelölő iránymutatás, amit az orvosi bizottság bürokratái, az orvosi eszközök gyártói és a gyógyszeripari cégek igényeinek megfelelően alakítanak ki. 
A rákra vonatkozóan ez vagy műtétből, vagy sugárzásból, vagy méreganyagok testbe juttatásából áll (kemoterápia). Amíg ezt a háromfajta lehetőséget rutinszerűen és megfelelően alkalmazzák, a standard kezelési irányelveket figyelembe véve nem számít, hogy hány ember válik...Olvass tovább itt !
Barta P.

2015. június 11., csütörtök

Hogy én erre nem gondoltam....

"Meghekkelték rendszerünket" !- így magyarázkodik közleményében a Népszabadság. Az állítják, hogy "az utolsó, manipulálás nélküli" eredményt tették közzé az "Önt zavarja, hogy a Pride végigvonul az Andrássyn?" kérdésükre a szavazás eredményéről !
(Az esetről írásunk itt olvasható !-a szerk.)

Kérdéseink:
Ha ez így van, miért nem jelezték ezt sem a lapban, sem az online felületükön?
Miért nem tették közzé most sem, milyen időpontban és hány szavazatnál rögzítették a lapban közölt eredményt? 
A Népszabadság is elismeri, hogy valamennyi képernyőfotóval rögzített állás szerint nagy arányban az IGEN szavazatok vezettek (jelenleg is). 
Ha ez szerintük "meghekkelt" eredmény, miért nem állították le a szavazást? Vagy magukat az IGEN szavazatokat tekintik "rendszerhibának"?

És végül, amit már tegnap is kérdeztük: Miért nézik hülyének olvasóikat? Ennyire nehéz elfogadni azt, ha nem a lap által kívánt eredményt erősítik meg?"-Olvasható a vigyazo.hu blogon.
Szerk;Posta S.

Ha nem tetszik az eredmény hát....átírjuk !

Így működik ez manapság alsó-felső szinteken, amin már nem is csodálkozunk. Megszoktuk, és aki nem az már "megszökött"  !

  Közvélemény kutatás "Népszabadság" módra:
"Önt zavarja, hogy a Pride végigvonul az Andrássyn? Szavazzon! - erre szólította fel olvasóit a nol.hu kedd délben indított szavazásán, azt ígérve, hogy a lap szerdai számában megjelenik az eredmény. Nos, meg is jelent csak éppen nem az, amit az olvasók szavaztak.


A Népszabadságban közölt hír szerint a válaszadók 51%-át nem zavarja a menet az Andrássy úton. Megmutatjuk, miért hazugság ez !"

Képernyőkép az eredeti oldalról !
Azért ez a kép nem teljesen a lapban megjelent százalékos arányt mutatja !
Szerk;Posta S.

2015. június 10., szerda

Hatalom a hatalomban a NAV ?

Nettó tizenötmillió forintért vásárolt a NAV egy kisméretű, mobiltelefonokat és azok SIM-kártyáját bemérni képes, frekvenciablokkolásra is alkalmas eszközt, kétmillióért pedig nyomrögzítő anyagokat. 

Tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatala egy kisméretű, taktikai alkalmazásra kifejlesztett IMEI/IMSI bemérő eszközt. (Az IMEI a mobilkészülék, az IMSI pedig a SIM-kártya azonosítója.) A kiírás szerint a rendszernek a bemérő eszköz mellett frekvenciablokkoló készülékből, az ezt irányító készülékből (tablet/PDA/okostelefon és a kezelő szoftver) áll. 
A szerződés egyszeri adásvételről szól, az átadást megelőzően a telepítésre, üzemben tartásra vonatkozó oktatási kötelezettséggel és tesztüzemmel. A műszaki átadás része egy budapesti helyszínen két naptári nap tesztüzem lefolytatása, hat fő oktatása. 
Két ajánlat érkezett be, a drágábbik, közel nettó húszmillió forintos ajánlatot a debreceni Harmónia 91 Kft. nyújtotta be, az olcsóbbikkal (14,88 millió forint) a budapesti Carinex Kft. nyert. Forráshír 
Barta P.

Olvasói levél...

 M. Renáta olvasónk küldött egy kommentárt a "Napi aktuális..."szomszédok" " című írásunkhoz aki írásában megjegyzi, nem "rasszista" csak van véleménye "egyszerűen azért mert viszonylag a közelükben élt" !

"Anno évfolyamtársaim között volt 2 cigány (azért mondom így, mert ők is ezt használják magukra, mert az hogy "roma" cigányul szerintük embert jelent), égvilágon semmi probléma nem volt velük. Bántással nem találták szembe magukat, mindenki tudott viselkedni, egy percre se merült fel senkiben, hogy meg kellene őket különböztetni. 

Viszont ha ,,ismeretlen" cigánnyal futottam össze, szinte biztos volt a reflex-szerű aggódás, nem lesz-e baj. Komolyan féltem tőlük, hiszen a véletlenszerű, határokat nem ismerő kötekedésüktől nehéz volt szabadulni. Nem az a típus voltam 12 évesen kislányként, aki a feszültséget kereste, mégis meg-megtalált, egyszerűen azért mert viszonylag a közelükben éltem. 
Nem lehet tipizálni senkit bőrszín alapján, azonban egyes viselkedési formák következményeként számítani lehet valamiféle megkülönböztetésre. Félszet ültettek belém, ami manapság is óvatosságra int. Nem lehet mindent elbagatellizálni. 
Azt sem fogja senki kétségbe vonni, hogy vannak rendes és tisztességes cigány társaink. De nem ez a jellemző. Fehér/magyar(?) emberben is létezik hitvány, de nem ez a jellemző. Az arányokon van a hangsúly. 
 A kényes arányok miatt jött létre az előítéletként emlegetett óvatosság. Ami nem azt jelenti, míg egy vadidegen magyar(?)-ra vakon rábíznám a pénztárcámat, addig egy cigány(?)-ra nem. Senkinek nem adnám oda. De tény, hogy a cigány/roma esetében eszembe jutna régről a félelem és igyekeznék meglógni minél hamarabb. 
Kiszámíthatatlan agresszió robbanását (akárcsak verbális formában is), ill. annak elszenvedését nem nekem találták ki. Nem vagyok mártír. Szeretem az embereket, utálom az előítéletet, sajnos azonban mindig óvatosságra int a múltbéli megtapasztalás."
Megosztott;Posta S.

2015. június 9., kedd

Napi aktuális..."szomszédok"

"Nemrég lakásvásárlásra adtam a fejem, így én sem kerülhettem el az eladó ingatlanok megtekintésével járó tapasztalatokat. Az egyik ház udvarán kénytelen voltam úgy húsz percet várakozni az ingatlanossal a tulajdonosra. Miközben a lakók jöttek-mentek mellettünk, elhagyta a száját a mondat: „Legalább láthatod, hogy itt garantáltan nincsenek cigók.” " -olvasható a NLC oldalán egy Tócsa  nevű szerzőtől, ahol a teljes írás fellelhető ! (...) és az effajta "rasszizmus" (?) sokkal inkább a lehetséges vevők, mint az ingatlanosok hibája."

"Mert van igény az ilyen információkra. A vevő attól érzi jól magát, ha nincsenek romák a házban, az eladó pedig szóba se akar állni roma vevőkkel. 
Naivan azt hittem, talán javult a helyzet valamicskét, mióta utoljára körülbelül öt éve aktivizáltam magam az ingatlanpiacon. Akkoriban minden második ingatlanos létfontosságú információként közölte velem, hogy nem kell aggódnom, mert a háznak nincs roma lakója. Azt hittem, azok az idők elmúltak. Pedig nagyon nem..."
(Azt viszont nem értem, hogy miért rasszizmus az, ha én olyan környezetben szeretnék élni, ami az  igényeimnek megfelel. Mert ha teszem azt egy kertes házat szeretnék megvenni  és a szomszéd kertje méteres gyommal, vagy parlagfűvel van benőve biztosan meggondolom a vásárlást. Lehet az is rasszizmus?-a szerk. )
Szerk;Posta S.

Mert a "zene" mindenkié !

Az alábbi videót csak hangosan érdemes meghallgatni, mert csak úgy nyújt tökéletes "élményt" !

Barta P.

Lázárék máris kirúgták...

...a véleményének szűk körben hangot adó kormánytisztviselőt !



Bejárta az internetet az az idén áprilisban a YouTube-ra felkerült felvétel, amelyen Sisák Imre, Pásztó fideszes támogatással megválasztott egykori polgármestere kifejti  a zsidókról. Sisák 1998 és 2014 között töltötte be Pásztó polgármesteri tisztségét. A polgármesteri poszt elbukása után kormánytisztviselői posztot kapott.
A Miniszterelnökség kedden közölte, hogy utasítására a Nógrád Megyei Kormányhivatal felmentette Sisák Imrét. A felmentést nem indokolták....
hvg.hu forrás
Szerk;Posta S.