Hogy a cím miről beszél, kiderül a videó végén, amihez nem kell kommentárt fűzni !
2015. május 22., péntek
Működik a szerecsen mosdatás rendesen !
Kállay-Saunders enyhébb büntetésre számíthat verekedési ügyében – írja a Bors.
„A nyomozó hatóság által kirendelt igazságügyi szakértők
szakvéleménye épp most érkezett meg. A genetikus szakértő szerint sem
közvetlen, sem közvetett életveszély nem állt fent a sértettnél az
elszenvedett sérülések következtében... Azaz Saunderst és társait sem lehet ezzel gyanúsítani” – mondta Magyar György, az énekes ügyvédje. „A
tudomásunkra jutott információk alapján a Budapesti
Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitánysága
feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja a tényállást” – mondta a a lapnak a rendőrség.
Súlyos
testi sértésért három évig terjedő börtönbüntetést
kaphat az elkövető. Amennyiben azonban jelen esetben bebizonyosodik,
hogy a sértett valóban ájult volt, azaz védekezésre képtelen, és
az elkövető a testi sértést így követte el, ez súlyosbító
körülmény lehet. Ennek a büntetési tétele egytől öt évig
terjedő börtön – mondta a Borsnak dr. Bacsek György
büntetőügyvéd.
(Azért ez érdekes, lassan már ő a sértett, és akit leütöttek kiderül hogy nem
is verték meg, csak eljátszotta. Hiába egy jó ügyvéd ...,
mindenki azt gondol, amit akar.-a szerk.)
Szerk;Posta S.
2015. május 21., csütörtök
A "földbe döngöli" a DIGI a konkurenciákat...
...de csak ott ahol elérhető.
A DIGI ma bejelentette, hogy a napokban ismét növeli internetes
előfizetői sávszélességét, valamint június 1-jétől új, még kedvezőbb árú
csomagokkal váltja fel meglévő csomagjait lakossági kínálatában.
A
sávszélesség-növelés minden optikai csomagot egyaránt érint, a legkisebb
csomag előfizetőit beleértve, akik mostantól 50/20 Mb/s helyett ennek
dupláján, 100/50 Mb/s sebességgel szörfözhetnek a hálón. A többi
csomagnál a feltöltési sebességet duplázzák meg.
Tavaly júniusban a DIGI már 2,5-szeresére növelte
az internet sebességét a korábbi előfizetési díjait megtartva. Aztán
egy hónappal később még tovább léptek, amikor a magyar piac leggyorsabb,
1000 Mb/s csomagját bevezették
(ezzel jelentősen megdobták Magyarország helyzetét a statisztikákban: a
netindex.com által 2014 júliusában felmért 196 ország közt elfoglalt
40. helyéről Magyarország a 35. helyre ugrott, jelenleg is tartva ezt a
pozíciót az 51,22 Mb/s-os országos átlagos letöltési sebességgel.)
A frissített DIGINet csomagok között tehát jövő hónaptól a legkisebb
optikai szálas csomag is már 100/50 Mbps sebességű, DIGI okos csomagban
rendelve már akár 1890 Ft-os havidíjért. De arról se feledkezzünk meg,
hogy az 1000 Mb/s-os is 25%-al olcsóbb lesz, így okos csomagban rendelve
már akár 3500 Ft-os havidíjért hozzá lehet jutni. Ez töredéke a
konkurencia által kínált csúcstermékek árainak.
A forráshír itt.
(Miközben a "szeretett kormányunk által is támogatott egybetűs cég" - és állítólag ez a cég akar terjeszkedni Sámsonkertben is - ugyanekkor óriási áremeléseket hajt végre a mobilszolgáltatásai terén!
Hogy miért? Az ok egyszerű; mert megteheti, mert hagyják-hagyjuk neki
!
Mindenesetre én nagyon át fogom gondolni és nagy valószínűséggel
"fájdalmas" búcsút fogok venni tőlük.
Bár korábban teljes szolgáltatási
csomagom volt náluk, -tv, internet, telefon és mobil- de tavaly
decemberben már csak a mobilt hagytam meg, ugyanis a korrektségük
igencsak hagyott némi kívánnivalót maga után. Mondhatnám úgy is, hogy
próbáltak becsapni, és azt rendkívül nehezen viselem el, -de ez már egy másik történet lenne.-a szerk. )
Szerk;Posta S.
Egyenes beszéd...az "elvtársaktól" ?
Mert "ŐK" még -25 év után- most is büntetlenül megtehetik, hogy cinikusan parodizálva olvassanak fel egy büntetésnek szánt (?) határozatot ! A videót itt lehet megtekinteni !
A képre kattintva nagyobb méretben nyílik meg !
Szerk;Posta S.
Brazíliában a törvény nem a bűnözőt védi...
Az eset -amit a biztonsági kamera rögzített- Brazíliában Minas Gerais
tartományban történt, egy szabadnapos rendőr garázsában: a férfi és
felesége épp hazaérkeztek valahonnan, autójukkal beálltak a garázsba, de
az automata garázsajtó még le sem csukódott, amikor egy férfi jelent
meg az autó mellett, és feltépte az ajtót.
(A jogos fegyverhasználatot nehéz lenne vitatni még a hazai "törvények" szerint is, ugyanis a rablónál szintén volt fegyver !-a szerk.)
A helyi sajtó beszámolói szerint a meglőtt támadó alighogy elérte az első kórházat, belehalt sérüléseibe: a 32 éves férfinak két társa volt, az egyiküket rövid idő alatt elfogták és letartóztatták. (HVG.hu nyomán)
Szerk;Posta S.
2015. május 20., szerda
Hogyan tovább ?
Ennek oka nem más, mint
hogy az optikai kábelen sem lehet akármekkora információmennyiséget
átvinni, annak is van korlátja. A ma használt optikai szálakon
másodpercenként nagyjából 100 terabit adat küldhető át, éppen ezt a
korlátot fogjuk öt év múlva elérni. Miért nem elég a sávszélesség? Mert a
Netflix, a YouTube és más streaming-szolgáltatások csak úgy zabálják
azt.
Öt év múlva megáll az internet? Nem, erről szó sincs, de már látható az a
pont, ahonnan nincs tovább. A további növekedéshez vagy különleges
optikai kábeleket kell használni (ennek cseréje nem lesz olcsó), vagy
olyan megoldásokat kell kitalálni, amely még több adatot présel át a
kábelen, a káoszból pedig rendet tud varázsolni, hiszen a jelek
torzulnak ekkor.
Ez a megoldás viszont plusz energiát igényel, tehát
biztosan szintén nem lesz olcsó. Így lesz majd egyszer csak drágább az,
ami most már kezdett egyre olcsóbb lenni.
Forrás; gizmodo
Barta P.
Amire nem szivesen emlékezünk...
"Sámsonkert Debrecentől alig pár kilométerre fekszik. A főútról
lekanyarodva még trendi szolárium fogadja az embert, de ahogy egyre
beljebb hatolunk a faluba, úgy lesz egyre lepusztultabb a környék.
Aztán megszűnik a betonút, a szokványos falusi földszintes házakat
pedig felváltják a kis hétvégi házak, amelyeken látszik, hogy nem
nyaralónak, hanem állandó lakhelynek használják. Az egyik helyi szerint
két gyilkosság is történt a közelmúltban, az egyiknek egy nyugdíjas
ügyvéd volt az áldozata, a másik pedig egy tanyán történt, a holttest
kezét egy kutya szájában találták meg.
Ezen a környéken lakott az 54 éves István. A falu szélén élt, a Mese
utcában, egyedül egy különösen romos házban, amit benőtt a gaz, nincs
kerítése, nincs benne villany, és az ablakai is hiányoznak."
Fotó: Pályi Zsófia - Origo
2012.
augusztus 11-én hajnalban két részeg férfi és egy nő jelent meg a ház
előtt. "Gyere ki, te rohadt köcsög pedofil" - ordították, miközben
egyikük egy öntözőcsődarabbal verte az ablakkeretet. Végül a két férfi
egy öngyújtóval világítva bement a házba, megkeresték az egyik kisebb
szobában elrejtőzött Istvánt, és kivonszolták az utcára, ahol hosszú
perceken keresztül ütötték és rugdosták a fejét, kiütötték a fogait,
majd otthagyták az udvaron, és hazamentek (...)"Nem ember az már, lehet jobb lett volna, ha meghal" - mondta róla egy
közeli rokona, hozzátéve, hogy olyan a feje, mint egy lyukas focilabda,
nem lehet vele kommunikálni, és a fél teste béna.
B. Attila, D. János és Sz. Józsefné ellen emberölés bűntettének
kísérlete miatt vádat emeltek, szerdán tartották az első tárgyalási
napot a Debreceni Törvényszéken.
(A támadók mind környékbeliek, és István szomszédságában élnek, egyikük
sem került előzetes letartóztatásba. Az egyik szomszéd szerint Sz.
Józsefné azóta is mindenkinek azzal dicsekszik, hogy István tökén
ugrált, bár ő a nyomozóknak másképp fogalmazott, szerinte csak gyengén
belenyomta a lábát István hasába és a nemi szervébe...)
A fentebb leírt történések a vádiratban
szerepelnek, ezek azok az információk, amelyeket a vádlottak sem
tagadtak. A részletekre azonban másképp emlékeztek, és minden vádlott a
másikra vallott. Abban azonban egyetértettek, hogy azért keresték fel
Istvánt aznap éjjel, mert úgy tudták, hogy pedofil, és korábban zaklatta
egyikük lányát. (...) A bíróság azt közölte, hogy bár a rendőrség nem indított külön
vizsgálatot a pedofília ügyében, de semmi sem bizonyítja, hogy
megtörtént volna. D. János a tárgyaláson azt mondta, azóta is tanakodnak
rajta, hogy István volt-e a lányt molesztáló pedofil, vagy sem.
Az elsőrendű vádlott nem jelent meg a tárgyaláson, de István rokona
szerint nem sokkal az eset után meglátogatta őt, és ő is azt állította,
hogy nem tartja magát bűnösnek István megverésében, szerinte csak
belekeveredett az ügybe, és két társa a felelős a verésért. Istvánt a
mai napig egy közeli ápolási otthonban kezelik, a rokona szerint sohasem
fog meggyógyulni. -A teljes írás itt olvasható.
Képgaléria
(És a további fejlemény: A megvert férfi súlyos koponyasérülést szenvedett, kómába esett, és egy vidéki ápolási otthonba került, majd 2013-ban meghalt. Jogerős ítélet még nincs. Részletek itt és itt !)
(És a további fejlemény: A megvert férfi súlyos koponyasérülést szenvedett, kómába esett, és egy vidéki ápolási otthonba került, majd 2013-ban meghalt. Jogerős ítélet még nincs. Részletek itt és itt !)
Barta P.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

