Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2015. május 21., csütörtök

Brazíliában a törvény nem a bűnözőt védi...

Az eset -amit a biztonsági kamera rögzített- Brazíliában Minas Gerais tartományban történt, egy szabadnapos rendőr garázsában: a férfi és felesége épp hazaérkeztek valahonnan, autójukkal beálltak a garázsba, de az automata garázsajtó még le sem csukódott, amikor egy férfi jelent meg az autó mellett, és feltépte az ajtót.


Nem volt szerencséje mert ugye a tulajdonos rendőr volt, aki nem sokat teketóriázott: azonnal előrántotta pisztolyát, és tüzelt. Közvetlen közelről két lövést adott le az illetőre, aki kimenekült a garázsból, és társaival együtt elszaladt a helyszínről.
(A jogos fegyverhasználatot nehéz lenne vitatni még a hazai "törvények" szerint is, ugyanis a rablónál szintén volt fegyver !-a szerk.)
A helyi sajtó beszámolói szerint a meglőtt támadó alighogy elérte az első kórházat, belehalt sérüléseibe: a 32 éves férfinak két társa volt, az egyiküket rövid idő alatt elfogták és letartóztatták.  (HVG.hu nyomán)
 Szerk;Posta S.

2015. május 20., szerda

Hogyan tovább ?

Egy, a kutatók számára Londonban szervezett konferencián is szó volt arról, hogy az internet gerinchálózata, a backbone előre láthatólag öt év múlva a kapacitásának a határához érkezik
Ennek oka nem más, mint hogy az optikai kábelen sem lehet akármekkora információmennyiséget átvinni, annak is van korlátja. A ma használt optikai szálakon másodpercenként nagyjából 100 terabit adat küldhető át, éppen ezt a korlátot fogjuk öt év múlva elérni. Miért nem elég a sávszélesség? Mert a Netflix, a YouTube és más streaming-szolgáltatások csak úgy zabálják azt.
 Öt év múlva megáll az internet? Nem, erről szó sincs, de már látható az a pont, ahonnan nincs tovább. A további növekedéshez vagy különleges optikai kábeleket kell használni (ennek cseréje nem lesz olcsó), vagy olyan megoldásokat kell kitalálni, amely még több adatot présel át a kábelen, a káoszból pedig rendet tud varázsolni, hiszen a jelek torzulnak ekkor. 
Ez a megoldás viszont plusz energiát igényel, tehát biztosan szintén nem lesz olcsó. Így lesz majd egyszer csak drágább az, ami most már kezdett egyre olcsóbb lenni.
Forrás; gizmodo
Barta P.

Amire nem szivesen emlékezünk...

"Sámsonkert Debrecentől alig pár kilométerre fekszik. A főútról lekanyarodva még trendi szolárium fogadja az embert, de ahogy egyre beljebb hatolunk a faluba, úgy lesz egyre lepusztultabb a környék. 
Aztán megszűnik a betonút, a szokványos falusi földszintes házakat pedig felváltják a kis hétvégi házak, amelyeken látszik, hogy nem nyaralónak, hanem állandó lakhelynek használják. Az egyik helyi szerint két gyilkosság is történt a közelmúltban, az egyiknek egy nyugdíjas ügyvéd volt az áldozata, a másik pedig egy tanyán történt, a holttest kezét egy kutya szájában találták meg.
Ezen a környéken lakott az 54 éves István. A falu szélén élt, a Mese utcában, egyedül egy különösen romos házban, amit benőtt a gaz, nincs kerítése, nincs benne villany, és az ablakai is hiányoznak."

 Fotó: Pályi Zsófia - Origo

2012. augusztus 11-én hajnalban két részeg férfi és egy nő jelent meg a ház előtt. "Gyere ki, te rohadt köcsög pedofil" - ordították, miközben egyikük egy öntözőcsődarabbal verte az ablakkeretet. Végül a két férfi egy öngyújtóval világítva bement a házba, megkeresték az egyik kisebb szobában elrejtőzött Istvánt, és kivonszolták az utcára, ahol hosszú perceken keresztül ütötték és rugdosták a fejét, kiütötték a fogait, majd otthagyták az udvaron, és hazamentek (...)"Nem ember az már, lehet jobb lett volna, ha meghal" - mondta róla egy közeli rokona, hozzátéve, hogy olyan a feje, mint egy lyukas focilabda, nem lehet vele kommunikálni, és a fél teste béna.
 B. Attila, D. János és Sz. Józsefné ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emeltek, szerdán tartották az első tárgyalási napot a Debreceni Törvényszéken. 
(A támadók mind környékbeliek, és István szomszédságában élnek, egyikük sem került előzetes letartóztatásba. Az egyik szomszéd szerint Sz. Józsefné azóta is mindenkinek azzal dicsekszik, hogy István tökén ugrált, bár ő a nyomozóknak másképp fogalmazott, szerinte csak gyengén belenyomta a lábát István hasába és a nemi szervébe...)
A fentebb leírt történések a vádiratban szerepelnek, ezek azok az információk, amelyeket a vádlottak sem tagadtak. A részletekre azonban másképp emlékeztek, és minden vádlott a másikra vallott. Abban azonban egyetértettek, hogy azért keresték fel Istvánt aznap éjjel, mert úgy tudták, hogy pedofil, és korábban zaklatta egyikük lányát. (...) A bíróság azt közölte, hogy bár a rendőrség nem indított külön vizsgálatot a pedofília ügyében, de semmi sem bizonyítja, hogy megtörtént volna. D. János a tárgyaláson azt mondta, azóta is tanakodnak rajta, hogy István volt-e a lányt molesztáló pedofil, vagy sem.
Az elsőrendű vádlott nem jelent meg a tárgyaláson, de István rokona szerint nem sokkal az eset után meglátogatta őt, és ő is azt állította, hogy nem tartja magát bűnösnek István megverésében, szerinte csak belekeveredett az ügybe, és két társa a felelős a verésért. Istvánt a mai napig egy közeli ápolási otthonban kezelik, a rokona szerint sohasem fog meggyógyulni. -A  teljes írás itt olvasható.
Képgaléria
(És a további fejlemény: A megvert férfi súlyos koponyasérülést szenvedett, kómába esett, és egy vidéki ápolási otthonba került, majd 2013-ban meghalt. Jogerős ítélet még nincs. Részletek itt és itt !)
Barta P.

Hiánypótló szolgáltatás

Aki napi 13 órát "dolgozik" (?)

Facebook forrás
Szerk;Posta S.

2015. május 19., kedd

Beteg a "Magyar" társadalom ?

 Elég egy pillantást vetni eme listára:
1. MAJKA CURTIS BLR - BELEHALOK
2. FLUOR - MIZU - OFFICIAL MUSIC VIDEO
3. Jolly & Kis Grofó - No roxa áj
4. Alma együttes: Ma van a szülinapom!
5. Csík Zenekar - Most múlik pontosan
6. Itt Van A Gummimaci - Full Length Hungarian Version - The Gummy Bear Song
7. ÉLVEZD - OFFICIAL HD VIDEO (c) Punnany Massif & AM:PM Music
8. Nótár Mary - Rázd Meg
9. Children of Distance - Emlékezz rám 2 ft. Patty (Official Music Video)
10. Majka és Curtis - Csak te létezel (Official Video)
 
10 éves lett a Youtube, ennek apropóján pedig a Google kiadott egy listát, mit hallgatnak a magyarok leginkább. Eszerint Majka, Fluor, valamint Jolly és Kis Grofó "alkotása" a toplistás a magyar nyelvű zenei videók között.
Szóval ezt hallgatják itthon a legtöbben? Akkor bizony nagy a baj.
Forráshír; itt
Szerk;Posta S.

Nem kell adózni...

...a devizahiteles elszámolás után visszakapott összegek után !- tájékoztatta a Pénzcentrumot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. 

Azért nincs szükség bevallásra és adózásra, mert ez adóügyileg nem bevétel hanem csak egy korábban megfizetett költség visszatérítése, ami utólag túl magasnak, jogosulatlannak minősült.
- mondta el a Pénzcentrumnak Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető adótanácsadója.

A kérdést egyébként a Kúria ítéletéből is le lehet vezetni, hiszen az így visszatérített összegeket az adósoknak be sem kellett volna fizetnie. Emiatt ezt az összeget adózási szempontból úgy kell kezelni, mintha a befizetés és a visszatérítés nem történt volna meg.
 A devizahiteles elszámolások egyébként 2015 tavaszán (jelenleg is) folynak, míg a forinthitelek elszámolásai a nyár folyamán kezdődnek, és ősz során zárulhatnak le.
 sakema

2015. május 18., hétfő

Bocsánatot kérek, hazudtam !

Down-kóros gyerekével együtt tettek utcára egy asszonyt Ózdon. A nő azt mondja, a tartozása nagy részét kifizette, és kérvényt is írt, hogy amíg a hiányzó 18 ezer forintot össze nem szedi, maradhassanak. 
Választ nem kapott, viszont a rendőrök és a gyámügy emberei jöttek, és mindenüket kipakolták a házból – állította szombaton a TV2 és Magyar Narancs riportja, azután, hogy az önkormányzat új lakásrendeletet vezetett be.
Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere már másnap felkereste "áldozatát", a Down-szindrómás kisfiú édesanyját Peternák Lászlónét, hogy személyesen győződjön meg a helyzetükről és szükség esetén segítséget ajánljon fel nekik.

És a valóság ezen a videón látható !
 Youtube forrás
Szerk;Posta S.

Élet a cannes-i vörös szőnyegen...

Rachel Weisz és Léa Seydoux Közös filmjük bemutatójára úgy érkeztek, mint a két mostohanővér a Hamupipőkéből. Ezek az ultrakonzervatív estélyik külön-külön nem túl rizikósak, de egymás mellett mindjárt máshogy néznek ki.
A két konszolidált dáma gyilkos pillantással méregeti a többieket.

Lea Seydoux és Rachel Weisz /foto: internet/
Barta P.