Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2015. január 6., kedd

„Tudtam, csak nem sejtettem”...

A címben szereplő örök érvényű mondás (Sylvester Stallone által az Oscar című filmben) jutott eszembe Zámbó Krisztián a Mokka tv műsorában tett vallomása után.

Elmondta, Takács Zsuzsával nagyon zavaros a kapcsolatuk. Hol kibékülnek, hol fasírtban vannak, de az biztos, hogy az anyagiak miatt továbbra is egy fedél alatt élnek.
Vallott arról, hogy az átlagnál jóval féltékenyebb típus, és ennek tudja is a magyarázatát.

"Most talán meglepődik az egész ország, (szerintem meg nem mindenki-a szerk. ) de van bennem egy kis roma vér is, hiszen az édesapám apjában, azaz a nagyapámban volt, és mi nem szeretjük, ha egy hölgy nagyon mutogatja magát. Ezt nem rosszindulatból mondom, de én ezt nehezen tudom feldolgozni.
Ugyanakkor meg persze büszke is vagyok, hogy ilyen szép menyasszonyom van" - mondta Krisztián, akit némileg a rosszindulatú pletykák is befolyásolnak. 
forrás hír
Szerk;Posta S.

Január 6. Vízkereszt napja.

A három királyok ünnepe egyben a karácsonyfa leszedésének napja is. Ráadásul ezen a napon indul a farsangi szezon. 
Sok népi hagyomány kötődik hozzá nálunk és a nagyvilágban. Locsolnak szentelt vizet házra, ólra, bölcsőre, földre, de van ahol most érkezik a jó boszorkány, vagy ajándékot kapnak a gyerekek. 
Január 6. a karácsonytól vízkereszt napjáig tartó 12 szent nap zárónapja, a farsang kezdete. 
A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában január 6-án ünnepelnek, ám a római katolikus egyházban sok helyen a legközelebbi vasárnapra tolják el az egyházi ünneplését.

A nyugati kereszténység minden évben ekkor emlékezik meg a napkeleti bölcsekről. A hagyomány szerint a nevük: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Ezeknek a neveknek mind ezen a napon van a névnapja.
A keleti keresztény egyházak Jézusnak a Jordán folyóban Keresztelő Szent János által való megkeresztelkedését ünneplik ezen a napon. (Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest.)
sakema

2015. január 4., vasárnap

Ez is "csak" utópia ?

Az emberi lakosság “nagy selejtezése” csendben elkezdődött. 

Rejtetten, alattomosan és könyörtelenül.
Igen, egy globális emberirtási napirend életbe lépéséről van szó. És ahogy ez a szemünk előtt lejátszódik, az emberi faj túlnyomó többsége eltűnik majd a génállományból. Genetikailag megsemmisül. 
Vajon Ön és létező vagy leendő utódai túlélik? Amit ez a cikk bemutat az az, hogy mi az igazi fenyegetés ebben a világban, és hogy lehet megőrizni utódaink genetikai integritását. Hogyan védekezhetünk? MIÉRT van napirenden a globális elnéptelenítés? Minél jobban megérti ezeket a válaszokat, annál nagyobb az esélye a túlélésre a nagy emberirtásban. 
Először is, hadd utasítsak el minden olyan elképzelést, hogy a nagy selejtezésre valami fantáziadús összeesküvés-elmélet lenne. 
Ebben a világban Bill Gates és Ted Turner nyíltan megvitathatják hogyan csökkenthetik a világ népességét 90%-al. Bill Gates, különösen boldogan finanszíroz meddőségi technológiákat, és GMO vakcinákat melyek mindegyikét szándékosan úgy tervezték, hogy meddőséget okozzanak, vagyis megakadályozzák az új babák születését. (Ezek szerint van megoldás !)
A Bill és Melinda Gates Alapítvány például jelentős támogatást biztosított a University of North Carolina meddőséget okozó ultrahang technológia kifejlesztésére, amely az emberi spermiumokat életképtelenné tenné legalább hat hónapig. Már a BBC is bemutatta, ez a technológia hatékonynak bizonyult patkányok esetén, és ez csak egyike a 78 különböző kutatási projektnek, amelyet a Gates Alapítvány finanszíroz “Globális Egészségügyi Programok” égisze alatt. 
Ahogy Bill Gates 2010-ben kifejtette, a népirtást oltások használata révén idézné elő. “A világon ma több mint 7 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk....” A folytatás itt olvasható !
Szerk;Posta S.
Az emberi lakosság “nagy selejtezése” csendben elkezdődött. Rejtetten, alattomosan és könyörtelenül. Igen, egy globális emberírtási napirend életbe lépéséről van szó. És ahogy ez a szemünk előtt lejátszódik, az emberi faj túlnyomó többsége eltűnik majd a génállományból. Genetikailag megsemmisül. Vajon Ön és létező vagy leendő utódai túlélik? Amit ez a cikk bemutat az az, hogy mi az igazi fenyegetés ebben a világban, és hogy lehet megőrizni utódaink genetikai integritását. Hogyan védekezhetünk? MIÉRT van napirenden a globális elnéptelenítés? Minél jobban megérti ezeket a válaszokat, annál nagyobb az esélye a túlélésre a nagy emberírtásban. Először is, hadd utasítsak el minden olyan elképzelést, hogy a nagy selejtezésre valami fantáziadús összeesküvés-elmélet lenne. Ebben a világban Bill Gates és Ted Turner nyíltan megvitathatják hogyan csökkenthetik a világ népességét 90%-al. Bill Gates, különösen boldogan finanszíroz meddőségi technológiákat, és GMO vakcinákat melyek mindegyikét szándékosan úgy tervezték, hogy meddőséget okozzanak, vagyis megakadályozzák az új babák születését. A Bill és Melinda Gates Alapítvány például jelentős támogatást biztosított a University of North Carolina meddőséget okozó ultrahang technológia kifejlesztésére, amely az emberi spermiumokat életképtelenné tenné legalább hat hónapig. Már a BBC is bemutatta, ez a technológia hatékonynak bizonyult patkányok esetén, és ez csak egyike a 78 különböző kutatási projektnek, amelyet a Gates Alapítvány finanszíroz “Globális Egészségügyi Programok” égisze alatt. Ahogy Bill Gates 2010-ben kifejtette, a népirtást oltások használata révén idézné elő. “A világon ma 6.8 milliárd ember él, ami nemsokára 9 milliárdra változik. Viszont ha igazán nagyszerű munkát végzünk új oltóanyagok, és deproduktív egészségügyi szolgáltatások által, ezt a számot 10 vagy talán 15 százalékkal is csökkenteni tudjuk.”

Olvass többet itt: http://naturahirek.com/az-emberiseg-selejtezese-elkezdodott-on-tuleli/?fb_comment_id=fbc_10150957300077093_22135338_10150957810107093#f2f76d19e4 | NaturaHirek.com

2015. január 3., szombat

Olcsóbb megoldást jelent a megyei matrica az autósok számára?

Olvasható a "Nemzeti Útdíj" honlapján !
És van ember aki ezt az állítást elhiszi és még mondja is, hogy ez nekünk milyen jó !

Azt is hallhattuk a kormánypropagandából, hogy az új fizetős rendszer egységessé teszi az autóutakat. Ehhez képest az M0-áson igen nehéz megmondani, hogy éppen fizetős vagy ingyenes szakaszon vezet az autós. 
A kabinet ígéretének megfelelően a Megyeri hidat kivették a fizetős szakaszok közül. Ellenben az elkerülő körgyűrű hídra vezető szakaszának 95 százalékáért perkálni kell. Egyetlen, a hídhoz legközelebbi felhajtótól a túlpartra vezető szakaszt lehet fizetés nélkül használni - márpedig ennek óhatatlanul az lesz a következménye, hogy a pesti oldal eddig nem túl zsúfolt szakaszán hatalmasra nő majd a forgalom. A kabinet - saját bevallása szerint - nem készített előzetes hatástanulmányokat, ugyanis a Fidesz-kormány nem tartja megbecsülhetőnek egy-egy intézkedésének hatásait.
És ez csak Budapest vonzáskörzete.

Orbán Viktor miniszterelnöknek is volt véleménye az új matrica-rendszerről: szerinte nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani.(?)
A Fidesz lakájmédiája igazságos közteherviselésről, egységes és természetesen olcsóbb rendszerről áradozott. Viszont azt az ellentmondást mindeddig senkinek nem sikerült feloldania, hogy lesz olcsóbb az a rendszer, amitől plusz 50 milliárd forintnyi bevételt vár a költségvetés? 
Feltenném a kérdést, akkor hogy is van ez ?
(Aki esetleg tudja a választ várom a levelét!-a szerk.)
Szerk;Posta S.

2015. január 2., péntek

"Öröm és boldogság" Kecskeméten is ?

2015 első kecskeméti újszülöttje január 1-jén, 02:45-kor született a kecskeméti megyei kórházban. 
A kislány a Bódi Ráchel (?) nevet kapta, 2.850 grammal és 48 centiméterrel, természetes úton jött világra, a család második gyerekeként.
Anyja a kunszentmiklósi Bódiné Szórádi Tünde, apja pedig Bódi József. Az anya a terhesség 38. hetében szült. A gyerek és az anya is jól vannak.

A január 14-re „kiírt" anyával nem sokkal éjfél előtt ért be a kunszentmiklósi mentő a kecskeméti megyei kórház Nyíri úti szülészetére, ahol Dr. Orosz Kornélia Anna volt a szilveszteri ügyeletes szülész-nőgyógyász és  02:45-kor megszületett Ráchel.
(Most már csak a keresztanyát kellene "jól" megválasztani ...)
forráshír
Szerk;Posta S.

2015. január 1., csütörtök

Az orosz macska tudja mi a nemzeti érzelem !


sakema

Ezt is megértük !

Az ország idei első újszülöttje Rácz Péter Rikárdó a makói kórházban jött világra császármetszéssel 0 óra 1 perckor, 3370 grammal és 49,5 centiméterrel. A szülés komplikációktól mentes volt, mind a gyerek, mind az anyja jól vannak.

A császármetszésre azért volt szükség, mert az anyukának már volt egy ilyen szülése. Nem időzítették a gyerek érkezését az újév első pillanataira: egyébként január 6-ára volt kiírva, de Szilveszter napján, este 11-kor megkezdődtek a fájások. Az édesapát egy barátja hozta be a hír hallatán.
Az apróságot egyébként nem tervezték, de nagyon örülnek az érkezésének. A kisfiút 3 lánytestvér várja otthon, Makó-Rákoson.
Az apa a közelmúltban szerzett nehézgép-kezelői végzettséget, egyébként közmunkásként dolgozik a makói önkormányzatnál. A 23 esztendős (és ez a negyedik gyerek!) anya háztartásbeli, a gyerekekkel foglalkozik otthon.
A délmagyar.hu nyomán megosztva.
Szerk;Posta S.

Requiem 2014-ért

Barta P.