2014. szeptember 29., hétfő
Olvasói kérdés...
Szent Mihály napja
Az őszi időszak egyik legismertebb ünnepe volt régen szeptember
29-e, Szent Mihály arkangyal napja. A pásztorok elszámoltak a nyájjal,
leszerződtek a következő évre, a gazdák pedig meg akarták tudni, hogy
milyen télre számíthatnak. Hazánkban fontos mezőgazdasági fordulónap volt Mihály napja. A pásztorok ekkor tartották a farkasünnepet, ekkor terelték be védett helyre a nyájat, hogy megvédjék a farkasok kártételeitől. A legtöbb vidéken a nyájak behajtásának a napja volt, a Szent György napkor (április 24) kieresztett marhákat ekkor vitték vissza a faluba, ilyenkor történt az elszámolás. A gazda megtudta, hogy mennyi lett a szaporulat. A jól dolgozó gulyásokat, juhászokat a következő évre is felfogadták.
A hajdani alföldi pásztorok megfigyelték, hogyha Mihály nap éjszakáján
összefekszenek a birkák, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe
időjárásra számíthatunk. Máshol úgy tartották, hogy egészen karácsonyig
szép, enyhe időre lehet számítani, ha a fecskék még itt érik Szent
Mihály napját. Máshol a következő időjárási regula volt ismert „Szent
Mihálykor keleti szél igen kemény telet ígér.”Közismert szólás volt, ha
"Szent Mihály lova deres, behozza a telet!" Utóbbi azt jelentette,
hogyha ezen a napon fagy, akkor korán beköszönthet a kemény hideg tél.
2014. szeptember 28., vasárnap
Magyarország "egyre" jobban teljesít ?
Lehet, hogy unokáink már így fognak rólunk mesélni , "Volt egyszer egy Magyarország" ?
A videó végén a egyik riportalany kimondja a véleményét országunkról; "én már soha többé nem megyek vissza Magyarországra, legfeljebb látogatóba !"
Barta P.
2014. szeptember 27., szombat
Nesze semmi, fogd meg jól !
A jó tanítvány; "Ne azt nézzék amit mondok.."
"Egyik nap azt állítja, hogy dunakeszi palotájához saját pénzéből
80 milliót, másnap már csak 68 milliót költött, a többit rokonok adták
oda. Az öt fürdőszobás kulipintyó körül zűrzavaros történet csak
megerősíti, hogy Szijjártó Péter alkalmatlan Magyarország külügyeinek
irányítására" - írja Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője
szombati közleményében.
Gréczy közlése szerint a Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy immár nem csak a reménytelen szakmai alkalmatlanság szól Szíjjártó azonnal felmentése mellett, hanem a szavahihetőség végleges elvesztése is.
"Egyik nap azt állítja, hogy dunakeszi palotájához saját pénzéből
80 milliót, másnap már csak 68 milliót költött, a többit rokonok adták
oda. Az öt fürdőszobás kulipintyó körül zűrzavaros történet csak
megerősíti, hogy Szijjártó Péter alkalmatlan Magyarország külügyeinek
irányítására" - írja Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője
szombati közleményében. Gréczy közlése szerint a Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy immár nem csak a reménytelen szakmai alkalmatlanság szól Szíjjártó azonnal felmentése mellett, hanem a szavahihetőség végleges elvesztése is.
Ha újabb dolgok derülnek ki róla, akár zsarolhatóvá is válhat. Ha
Szijjártó állítólag arra sem emlékszik pontosan, hogy honnan volt pénze
házvásárlásra, hogyan képviselhetné hazáját a diplomácia világában, ahol
az adott szónak különösen nagy jelentősége van?" - írja a DK-s szóvivő.
A DK felszólítja Orbán Viktort, vonja vissza Szíjjártó Péter kinevezését. Ne rontsa tovább Magyarország nemzetközi pozíciót. -a forráshír itt olvasható.
Szerk;Posta S.
Talán megtörhet a jég ?
Az Alkotmánybíróság döntése alapján a rendőri intézkedésről
készült képfelvétel az érintett hozzájárulása nélkül is nyilvánosságra
hozható, ha „az a jelenkor eseményeiről szóló, vagy a közhatalom
gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak
minősül”. Már csak a többi közhatalom-gyakorló helyzetét, a
hangfelvételeket és a politikai közszereplők képmásának kérdését kell
rendbe tenni.
Az Alkotmánybíróság fontos, előremutató, a testület szebb napjait
idéző, ráadásul meggyőző többséggel szülelett határozattal védte meg a
sajtószabadságot attól a teljesen abszurd bírói gyakorlattól, amely az
intézkedő rendőrről készült felvételeket minden esetben csak a rendőr
hozzájárulásával engedte eddig közzétenni.
2014. szeptember 26., péntek
Tanácsadás... egymillió forintért
Zoltai Gusztáv volt Mazsihisz-vezető négy hónapig ad tanácsot zsidóügyekben Lázár Jánoséknak, havi bruttó egymillió forintért.
Havi bruttó egymillió forintért ad tanácsot a
Miniszterelnökségnek Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető
igazgatója – írta a 444 a Miniszterelnökség írásbeli válaszára hivatkozva.
Zoltai Gusztávot Lázár János tárcavezető nevezte ki tanácsadónak
szeptember elején, és a megbízása négy hónapra szól.
(Egyébként Lázárnak tanácsot adni zsidó ügyben az olyan, mint egy magyar vizslának tanácsot adni kutyaügyben.-a szerk.)
(Egyébként Lázárnak tanácsot adni zsidó ügyben az olyan, mint egy magyar vizslának tanácsot adni kutyaügyben.-a szerk.)
Zoltai ennyi
pénzért arra szerződött, hogy szakmai tanácsokat adjon a zsidó
közösségek érdekképviselőivel folytatott tárgyalásokhoz, valamint
közreműködjön a szervezetekkel való kapcsolattartásban.
A volt munkásőr és MSZMP-tag kinevezése meghökkenést váltott ki a Fidesz vezetőiből - írja a HVG -, Orbán Viktor maga belső körben provokációnak nevezte Lázár János személyi döntését, a miniszter szerint viszont mindenki azt nevez ki tanácsadónak, akit akar.
Korábban Schmidt Mária fogalmazta meg élesen, hogy miért zavarhatja a Fideszt a Szabadság téri emlékmű fő ellenzői közé tartozó Zoltai megbízása. Kinevezésén zsidó közösségi vezetők is megütköztek.
Barta P.
" Édes Élet... "
Mint az korábban már hír volt, Berki Krisztián az Édes Élet egyik adásában
azt fejtegette, hogy annak örülne, ha királyságában Puzsér Róbert lenne
az udvari bolond.A kritikus közösségi oldalán az esetre hosszas levélben reagált, amit a celeb nem hagyott annyiban, és újra beszólt. Levelében arra buzdította az „irigy, állandó fanyalgó"-t, hogy reagáljon „kellően udvari bolondos stílusban."
A válaszra nem kellett sokat várni.
„Nagyon sajnálom, ha úgy érzed, rád akaszkodtam, hogy a kereskedelmi
média porondján maradhassak, és hogy a tevékenységedet érintő
kritikáimnak más célja sincs, mint hogy a rád zúduló rivaldafényből
néhány kósza sugár rám is vetüljön.
Tudod, azért gondolsz rám így, mert
ezt a magatartást ismered.
Téged ugyanis valóban csak a képernyős
jelenléted érdekel.
Megveszel azért, hogy az emberek felismerjenek,
imádod magadat bámulni a tévében, és minden másnál jobban élvezed, hogy a
primitív életbölcsességeidet meg a nárcisztikus fényképeidet ezrek
lájkolják. Ezért az érzésért bármit és bárkit odadobsz. A
személyiségedet, a csajodat, a gyerekedet. Értem, hogy nehéz elhinned,
de vannak olyanok, akik nem erre használják a nyilvánosságot. Hanem
arra, hogy képviseljenek valamit" – írja újabb levelében a kritikus.
(Érdekes dolog, hogy ez a magatartás mennyire elterjedt a mai világban! A nárcisztikus önimádat, hataloméhség, tulajdonlás, ismertség és még sorolhatnám. Ha jobban megfigyeljük szűk kis környezetünket, Sámsonkertben is felfedezhető ez a jelenség, mert itt is vannak akik mindent odadobnak, feláldoznak ezért az érzésért.
És nemcsak a választások idején ! -a szerk.)
Szerk;Posta S.
Gázstop Ukrajnának !
Magyarország mától nem szállít gázt Ukrajnának. Ugyanis az FGSZ
Földgázszállító Zrt. csütörtökön 18 órától határozatlan időre
megszakította Ukrajna felé a földgázszállítást. Erre azért volt szükség
mert megnőtt a hazai gázfogyasztás. A cég közölte, hogy eddig is a hazai
igények figyelembevételével szállítottak gázt Ukrajnának. A Naftogaz ukrán gázszolgáltatót váratlanul érte a leállítás. Nem tudták elérni a magyar gázszállítót, hogy tájékoztatást kapjanak a leállítás okairól és időtartamáról, és tudomásuk szerint a nyugat-európai gázszolgáltatók sem kaptak az FGSZ-től semmilyen 'meggyőző' indokot.
A Naftogaz sajnálatát fejezte ki a döntés miatt, és felszólította a magyar partnervállalatot, hogy tartsa tiszteletben a szerződésből fakadó kötelezettségeit, illetve az uniós jogszabályokat. Szerintük a döntés ellentétben áll az Unió egységes energiapiaci alapelveivel.
Este a
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is kiadott egy közleményt, mely szerint
a kormány további intézkedéseket tesz a magyar lakosság biztonságos
gázellátása érdekében, mától tovább növeli a Magyarországra irányuló gáz
beszállítását, hogy felgyorsítsa a télre való felkészülést.
Forrás,napi gazdaság.hu
Barta P.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
