2014. január 1., szerda
2013. december 31., kedd
Rablás Hajdúsámsonban !
2013. december 30-án 17 óra 10 perc körüli időben egy helyi lakos hazafelé tartott, amikor Hajdúsámsonban az utcán mögötte sétáló ismeretlen tettes megragadta a sértett táskáját és szatyrát, majd megpróbálta azokat kitépni a nő kezéből.
Mivel a rablónak nem sikerült az áldozattól a táskát elvennie, ezért őt a földre lökte, majd az így megszerzett zsákmánnyal együtt elmenekült a helyszínről.
Az esetről a sértett telefonon értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét. A bejelentést követően a helyi rendőrök a Készenléti Rendőrség járőreivel és a hajdúsámsoni polgárőrökkel közösen megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást az ismeretlen tettes azonosítása és felkutatása érdekében.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú "fiút", akit az egyenruhások a Nyíradonyi Rendőrőrsre állítottak elő.
A nyomozók a 16 éves nyíradonyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsítottal szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Nyíradonyi Rendőrőrőrse folytatja.
Posta S.
2013. december 30., hétfő
Michael Schumacher életveszélyes síbalesetet szenvedett...
...vasárnap délelőtt.
A franciaországi Méribelnél síelő 45 éves Schumachert fejsérüléssel vitték kórházba. A BFMTV francia
televízió vasárnap esti információi szerint a tavaly visszavonult
autóversenyző agyvérzést szenvedett, állapota életveszélyes. A Le
Deuphiné Libéré című regionális lap arról számolt be, hogy Schumacher
állapota rosszabbodott, a kilátások kedvezőtlenek.
A pilóta két kijelölt sípálya között siklott le vasárnap délelőtt,
amikor 11 óra körül bukott és feje egy sziklának csapódott. A francia
média szerint 14 éves fiával volt, menedzsere azonban csak annyit
közölt, hogy nem volt egyedül.
A versenyző viselt bukósisakot.
Előbb egy moutiers-i, onnan pedig délután egy grenoble-i kórházba
szállították. Schumacher a méribeli síparadicsom igazgatója szerint
tudatánál volt, de nagyon zavarodottnak tűnt, amikor elszállították.
Mire Grenoble-ba vitték, már kómában volt.
Az RMC Sport orvosi forrásokra hivatkozva azt írta, a trauma miatt
Schumachernél agyi vérömleny keletkezett. A Le Dauphine Libéré saját
információi is arról szóltak, hogy a hétszeres Formula–1-es világbajnok
állapota rosszabbodott. Késő este Schumacher menedzsmentje a kórházzal
egyeztetve bejelentette, hogy a 44 éves sportember állapota kritikus.
Schumacher súlyos agyi traumát szenvedett el és kómába esett, ezért
azonnali idegsebészeti beavatkozásra volt szükség.
forrás: f1 mánia
Szerk;Posta S
forrás: f1 mánia
Szerk;Posta S
2013. december 28., szombat
2013. december 27., péntek
Szomszédaink...Szomszédaink?
A film megkísérli bemutatni a magyarok és a szomszédos országok népei közti, sokszor ellentmondásos viszonyt. A filmet Zámborszki Ákos Filmszemle-díjas rendező és a Junior Prima-díjas Galán Angéla jegyzi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



