Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2013. július 16., kedd

Mindent a családért...

Két Blikk olvasó is lefotózta Oláh autóját, (az x faktor győztesét,) ahogy két alkalommal is egy mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyen rokkant kártyával parkol !

A VIII.kerületi Vas utcában a kijelölt rokkanthelyre sem sikerült tökéletesen beparkolnia az X-Faktor nyertesének vasárnap este negyed tíz körül.(Blikk forrás.)

A fickó persze megpróbálta megmagyarázni a történteket.(Budapesten hamar belejött az "igazmondásba"!)

"A sógorom nyolc évvel ezelőtt egy autóbalesetben elvesztette az egyik lábát. Akkor kapta a mozgássérült-igazolványát, amelyet mindig magával hoz, amikor Budapestre jön. Ilyenkor a kocsiban ott szokott lenni a kártya. Nekem nagyon fontos a család összetartása, igyekszem segíteni őket, amiben csak tudom. (?) Most is így történt, én mentem ki érte az állomásra, én vittem ide-oda, mentem érte, ha elvégezte, amiért a városba jött" - mondta Oláh.
A két olvasó azonban nem támasztotta alá Oláh szavait, mert egyik alkalommal sem látták a rokont.
Szerk:Posta S.

Jó hír a magyar netezőknek !

"Nemrég a névleges netsebesség - amit hirdetnek - és a garantált sebesség - amit biztosan minimálisan megkapunk – között hatalmas szakadék tátongott.
A panaszok hatására az NMHH szigorított a szabályozáson, ma már csak azt írhatják ki, amit tényleg garantálni tudnak, függetlenül a körülményektől. Az adatok azt mutatják, hogy bármennyire gyakran találkozzanak is ezzel a jelenséggel a magyar internetezők, európai viszonylatban még mindig meglehetősen szerencsésnek mondhatóak, közel annyira mint az Egyesült Államokbeli netezők – mondta Solt Ádám az internetet.hu szakértője.
Az Európai Bizottság által nemrég elvégzett kutatás azt mutatja, hogy az Európai Unió területén a netezők körülbelül a negyedével kisebb sávszélességhez jutnak csak hozzá, mint amennyit a szolgáltatók ígérnek reklámjaikban. Magyarországon az előfizetők nagyjából 90%-át kapják meg annak a sebességnek amire előfizettek, ami az EU-átlaghoz képest kimagasló eredmény. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok szolgáltató a reklámozott sebesség átlagosan 97 százalékát képesek biztosítani" -olvasható a hvg.hu oldalán.

(A hírhez annyi megjegyzésem lenne,hogy Sámsonkertben is van olyan szolgáltató amely 
5 Mbit/s-os netet ajánl,de az elérhető max.sebessége csak 3Mbit/s,vagy egy kicsit kevesebb.Nem beszélve arról,hogy a folyamatos letöltésnél még ezt a sebességet is kb. 10 másodperc után lefelezi,mondván a letöltés "illegális"(?)!  Kérdezem én honnan tudja a szolgáltató megállapítani,hogy én pl-ul egy legális fájl megosztón -Youtube- egy HD videót nézek,vagy esetleg egy "illegális" zenét töltök le? Van e egyáltalán joga ehhez?  
Nos itt felmerül az a kérdés is,hogy ez már nem a  fogyasztó -felhasználó- becsapása,megkárosítása?-a szerk.)
Szerk;Posta S.

2013. július 15., hétfő

Zalában 10 %-al emelkedett a ....

...kerékpárlopások száma !

Országosan viszont 18 százalékkal egy év alatt !
Forrás: zaol.hu
Mi lehet a megoldás?
Talán....?
Szerk;Posta S.

2013. július 13., szombat

Hajdúsámson is "fejlődik" a 21.században !


Valóban ez a legjobb megoldás a renitensen viselkedő "Tisztelt lakosság" (kik is lehetnek ők?) megrendszabályozására?
Volna egy tippünk az áldatlan állapotok csökkentésére vagy megszüntetésére,mégpedig az hogy ha az arra illetékes személyek esetleg megnéznék a nyilvántartást -ha van ilyen- és kiszűrnék,hogy melyik háztartásnak nincs szemetes edénye gyorsan kiderülhetne hogy kik próbálnak ily módon megszabadulni a szemetüktől.
Sámsonkertben ez a szelektív hulladék gyűjtést megszüntető "rendelkezés" minden külön értesítés nélkül már 2011- ben megtörtént,mint ahogy arról akkor beszámoltunk.

Egyébként "köszönet illeti" az általunk megválasztott T.Képviselő testületet,hogy környezetünk védelmét "ilyen hathatós" intézkedéssel is segíti... !?
(Mennyire  jellemző ez a fordított felállás a mai világunkra,hogy az okozatot szüntetjük meg, az okot nem !)
Posta Sándor.

Öngyilkos lett...

...az Indul a bakterház Bendegúza!

A Hír24 hírportál információi szerint Olvasztó Imre holttestére ma reggel Fót és Csomád között, egy erdős részen találtak rá. Értesüléseink szerint a férfi egy fára akasztotta fel magát, ám azt még nem tudni, hogy mi vezetett idáig.


Olvasztót az Indul a bakterház Regős Bendegúzaként ismerte meg az ország. Az 1966-ban született férfi gyermekszínészként felejthetetlen alakítást nyújtott a kultfilmben, azonban később sosem tűnt fel újra a filmvásznon. Állítólag nem véletlen, hogy a 47 éves férfi a színészet helyett a nyomdaipart választotta, ugyanis számára Bendegúz szerepe nem szerep volt, hanem ő maga volt az: egy nyegle, vad parasztfiú.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
 Szerk;Posta S.

2013. július 11., csütörtök

Új agyat növeszt...

...a levágott fejű "féreg" !  
(Minő hihetetlen tulajdonság ez az abszolút regenerálódási képesség! Akkor e szerint ezek a "férgek" kiirthatatlanok?Mi lesz veled emberiség!-a szerk.)

Vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen nem lehet elfelejteni, ami egy "féreg" esetében akkor is igaz, ha levágják a fejét. A Tufts Egyetem kutatói megállapították, hogy a Planaria néven ismert apró, sárgás színű laposféreg, amit előszeretettel tanulmányoznak hajmeresztő regeneratív tulajdonságai miatt, egészen meglepő módon tudja visszanöveszteni a testrészeit. Miután levágták a fejét és a nyakát, a teste még az agyat is pótolni tudja, amellyel gyorsan újratanulhatja elvesztett tudását.

fereg1
 Fotó: theverge.com
Ezek a kis "férgek" utálják a nyílt terepet és a fényt, de a kísérletben szereplő példányokat betanították, hogy a kellemetlen terepviszonyokkal dacolva is... folytatás Itt !
Szerk;Posta S. 

Győri ETO FC,Tel-Aviv július 17 !

A Győri ETO FC a hivatalos honlapján megjelentetett közleményben hívja fel a szurkolók figyelmét arra, hogy a Maccabi Tel-Aviv elleni július 17-i Bajnokok Ligája (A Tel-Aviv mióta európai csapat?-a szerk. )-selejtezőn milyen biztonsági intézkedések várhatók annak érdekében, hogy ne ismétlődhessenek meg a tavalyi Magyarország–Izrael nemzetközi felkészülési mérkőzés alatt tapasztalt incidensek. Az alábbiakban e közlemény olvasható:

„Klubunk a mérkőzés előtt úgynevezett preventív intézkedéssorozatba kezdett, ami több elemet is tartalmaz. Kezdeményeztük, hogy a mérkőzést kiemelt biztonsági fokozatúvá minősítésék a rendőrségnél. Találkozót szerveztünk az MLSZ biztonsági szakembereivel, hogy a (tavalyi) Magyarország–Izrael mérkőzés tapasztalatait hasznosítani tudjuk, emellett felvettük a kapcsolatot Izrael budapesti nagykövetével.
Szurkolói ankétot szerveztünk, hogy tájékoztassuk drukkereinket, de ezen túlmenően szurkolói csoportjaink vezetőivel személyesen is egyeztetünk a játékszabályokról. Célunk, hogy a nem győri, ismerten rasszista szurkolókat és szurkolói csoportokat már a jegyvásárlás folyamatában kiszűrjük. Fontos, hogy a mérkőzésre kilátogató szurkolók ismerjék törekvéseinket, ezért országos, regionális és helyi napilapokban, rádiókban, televíziókban és online felületeken egyaránt felhívjuk a figyelmet a Fair Play fontosságára – és az azzal ellentétes magatartás következményeire.
Mindez azt jelenti, hogy a beléptetés folyamán emelt szintű, úgynevezett kétkörös beléptetés lesz, melynek során a személyzet alaposan átvizsgálja a ruházatot és a csomagot is. A behozható eszközöket, zászlókat, jelképeket hangsúlyosan figyeljük, így például folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy erre a mérkőzésre speciális szabályok érvényesek. Így például a hazai szektorba csak magyar nemzeti színű és zöld-fehér ETO-zászlóval lehet bejönni, míg a vendégszektorba izraeli és Maccabi-klubzászlókkal. ...Más típusú zászló – pl. Nagy-Magyarországot ábrázoló vagy Árpád-sávos zászló, vagy felirattal ellátott zászló – behozatala tilos erre a mérkőzésre.
A hangosbemondó a mérkőzés előtt és a szünetben is felhívja a figyelmet a sportszerű szurkolásra, emellett minden szektorban, a kötelezően előírt biztonsági létszámon felül két-két fő azzal foglalkozik majd kizárólag, hogy a nem kívánatos szurkolói megnyilvánulásokat kiszűrje, a nem a Fair Play szellemében szurkoló egyéneket a szektorból kivezesse. Ez az említett extra létszámú biztonsági személyzet piros színű megkülönböztető szerelésben, „SAY NO TO RACISM" feliratú felsőruházatban végzi tevékenységét, csoportonként egy-egy kézi kamerával rögzítve a nemkívánatos eseményeket, a könnyebb rendőri beazonosítás végett.
Fontosnak tartjuk, hogy saját biztonsági szolgálatunk megfelelően tájékozott legyen, ezért számukra az UEFA F.A.R.E program ajánlásai alapján képzést tartunk. Folyamatosan egyeztetünk az ellenfél csapatának testőreivel, illetve az ellenfél szurkolóit kísérő saját biztonsági szolgálatukkal. A mérkőzést megelőző napon, illetve a mérkőzés napján szervezett biztonsági értekezletet tartunk, valamint az operatív jellegű intézkedéseknél (azonnali kiemelés, nézőtérről eltávolítás stb.) egyeztetünk a rendőrség képviselőivel.
A mérkőzést követően a vendégszurkolók a stadiont izolált kivezetéssel hagyhatják majd el, illetve a mérkőzés után biztonsági megbeszélést tartunk, hogy a tapasztalatokat közösen szűrjük le, és értékeljük az elvégzett munkát. Bízunk benne, hogy a fent leírt intézkedéscsomag az elérhető összes preventív és operatív jellegű intézkedést tartalmazza, amelyek elvégeztével maximálisan meg tudunk felelni a... (!) hazai és nemzetközi biztonsági előírásoknak."
 Hívatkozás;www. eto.hu
Szerk;Posta S.

Itt az újabb "ajándék" a trafikosoknak!

Budapest - Itt az újabb pofátlanság a nemzeti dohányboltok körül! A trafikokban éjjel is lehet venni alkoholt, míg a szomszédos éjjel-nappali üzletekben nem, azokon a helyeken, ahol azt az önkormányzati rendelet tiltja.


 Az egyiknek szabad, a másiknak nem A Rákóczi úton lévő dohányboltban éjjel is lehet alkoholt árulni, az alig öt méterrel arrébb lévő ABC-ben ezért súlyos büntetés jár! (Kép;Blikk)

A Blikk kiderítette, hogy a dohányboltok teljes joggal árusíthatnak éjszaka is szeszes italokat, mégpedig Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár javaslatának köszönhetően, amelyhez később csatlakozott Papcsák Ferenc zuglói polgármester is. Az előterjesztésükre az Országgyűlés kormánypárti többsége kivette a nemzeti dohányboltokat a kereskedelmi törvény hatálya alól, (?) az önkormányzatok pedig e törvény felhatalmazásával korlátozhatják boltok nyitva tartását és a szeszes ital árusítását. Így, a többi bolttal ellentétben, nem is írhatnak elő semmit sem a trafikoknak. Lázárék nem indokolták meg, hogy miért volt szükség kivételt tenni a trafikokkal. Kerestük Lázár Jánost, akinek munkatársai csütörtökre ígértek választ.

A Blikk által megkérdezett önkormányzatok tehetetlenek a helyzet miatt. – Jelenleg nincs olyan törvényi felhatalmazás, amely a dohányboltokkal kapcsolatos korlátozás bevezetésére jogosítaná fel az önkormányzatokat – hívta fel a Blikk figyelmét a VII. kerületi önkormányzat.

Ha a kereskedelmi törvény hatálya nem vonatkozik a dohányboltokra, akkor nem érvényes rájuk a kereskedelmi törvény alapján hozott önkormányzati rendelet sem – tájékoztatott a IX. kerület, amely szerint a trafikokat csak az adóhatóság ellenőrizheti, az önkormányzat nem.

(Népszavazást tarthatnak a dohánytermékek kereskedelmi árrésének mértékéről, miután az Országos Választási Bizottság (OVB) tegnap jóváhagyta a kezdeményezést. Kétszázezer érvényes támogató aláírásra van szükség ahhoz, hogy a kezdeményezésről – az Országgyűlés számára kötelező erejű – népszavazást lehessen tartani. A javaslat értelmében az árrés 3,33 százalék lenne. A parlament döntése értelmében az árrés jelenleg 10 százalék, vagyis a csökkentés kemény érvágást jelentene a most indult trafikosoknak. )
Forrás; Blikk
Szerk;Barta P.