A keresztény pünkösd kialakulásának történetét a bibliában az apostolok cselekedeteiből ismerhetjük meg. Jézus Krisztus halálát és feltámadását, a húsvétot követő ötvenedik napon lángnyelvek szálltak le az apostolokra, s ezáltal megkapták a szentlelket, amint azt korábban Jézus megígérte nekik. Az apostolok tanítását a körülöttük különböző tájakról, más országokból, idegen népekből összegyűlt emberek mindegyike a saját nyelvén hallotta. Erre a csodára, görögül dialektosz utaló jeleket a zsidó tradícióban is megtalálhatunk. Az ősegyház ettől kezdődően sok hívet szerzett, sokan váltak kereszténnyé a megpróbáltatások ellenére is vállalva az üldöztetést.
Pünkösd időpontja nem állandó, minden évben máskor ünnepeljük május 10. és június 13. között. Ez abból adódik, hogy a húsvét sem állandó időpontra esik, pünkösdöt pedig a húsvéti ünneptől számítjuk. A keresztény húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követően az első holdtölte után van.
A húsvétra a hármasság jellemző. Jézus Krisztus Isten fiát elárulták és keresztre feszítették, halálával megváltotta az emberek bűneit, majd harmadnapra feltámadt. Nagycsütörtökön az ünnepi szentmise végén az oltárfosztás jelképezi Jézus Krisztusnak elárulását és halálát. Nagypénteken Krisztus a sírban nyugszik. A kereszt leleplezésekor megjelenő megfeszített Jézus Krisztus előtt hódolunk, aki megváltotta a kereszthalálával a bűneinket. Az ünnepsorozatában a nagyszombat a feltámadás ünnepe. Jézus Krisztus feltámadásával legyőzte a halált. Ez valójában a szombatról vasárnapra virradó éjjelen történt. Eleinte egész éjjeles virrasztással és Istentisztelettel készültek a feltámadásra. Az ünnepet ma már nagyszombaton késődélután tartják, amikor is a szentmisét követően az oltáriszentségben feltámadott Krisztust körmenetben halad végig az utcákon, hogy mindenki láthassa és örvendezhessen Isten dicsőségének. Pünkösdöt húsvét vasárnaptól kezdődően számítjuk.
